Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel bejelentette, hogy perenkívüli megállapodás formájában lezárja szabadalmi jogvitáját az Intergraphfal, és utolsó részletként 225 millió dollárt fizet a vállalatnak az Itanium chipben használt megoldás díjaként. Ez a jelek szerint az utolsó lépés a két cég hosszú jogi vitájában, melynek rendezése eddig összesen 675 millió dollárjába került az Intelnek. A mostani sorban a harmadik a megállapodások sorában, és egyben a legjelentősebb, mivel az Intel végleg lezárta perét, és a jogi csatába szintén belesodródó Dell számára is vége az eljárásnak.
Az Intergraph eredetileg még 2001-ben perelte be 64 bites Itanium processzorai miatt az Intelt, majd a technológiát leginkább értékesítő Dellt, Hewlett-Packardot és a Gatewayt. Újabb fordulatként a Dell keresetet nyújtott be az Intel ellen, hogy megvédje magát. Ezzel már hárman perelték egymást, egyre bonyolódott a helyzet. Ezt a képet tisztázza jelentősen a mai megállapodás, mellyel az Intel és a Dell kikerült a képből, a HP és a Gateway azonban még nem ért az ügy végére, az ő következő bírósági fordulójuk augusztusra várható.
Kapcsolódó linkek:
Intel Corporation
Intergraph
italianman
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAz nem kevés. Az itanium még létezik?