Az idei esztendő negyedik negyedévében világszerte mindössze 100 ezer darab Athlon 64 processzor kerül forgalomba, ami rendkívül kevés – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban James Chen, az Acer asztali számítógépek fejlesztésével foglalkozó részlegének a vezetője.
Az AMD kedden konkrétan négy új generációs, x86-64 architektúrájú processzorról rántotta le leplet. Ezen újdonságok közé tartozik az Athlon 64 FX-51 típusjelzésű csúcsmodell, az Athlon 64 3200+, valamint két olyan 3200+, illetve 3000+ jelzésű verzió, melyeket a hordozható számítógépek piacára szán a vállalat. A hivatalos bejelentéssel egy időben számos nagy és neves számítógépgyártó és chipsetfejlesztő cég jelentette be az új AMD platformmal kapcsolatos terveit, így például a Hewlett-Packard arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben kezdi meg első Athlon 64 processzoros asztali számítógépe forgalmazását.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi áll az Athlon 64 hiány kialakulásának hátterében. Az AMD munkatársai nem kívántak nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a chipgyártó az elkövetkezendő hónapokban pontosan mekkora mennyiségű Athlon 64 processzort fog legyártani, mindenesetre a cég egyik szóvivője azt mondta, hogy az AMD előreláthatólag képes lesz a piaci igények kielégítésére. Üzleti okokból nem árulhatom el, hogy a közeljövőben mennyi Athlon 64 chipet fogunk legyártani, viszont mindenkit biztosíthatok a felől, hogy cégünk gyártókapacitása tökéletesen megfelelő – mondta John Morris, az AMD egyik munkatársa. Ezzel szemben a számítógépgyártó cégek határozottan állítják, hogy az AMD képtelen lesz megfelelő mennyiségű Athlon 64 processzor leszállítására.
Kapcsolódó linkek:
Advanced Micro Devices
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát már nem vadonatúj!😄
totyak
14 éve, 1 hónapja és 1 heteIzé, ez egy 2003-as hír.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteŐ is így értette 😄
dorcika
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát már nem… 🙂
cpt_nihil
14 éve, 1 hete és 19 órájaTi a jövőből jöttetek?! 😮
vendeg
14 éve, 1 hete és 19 órájaVagy a múltból…🙂
vendeg
14 éve, 1 hete és 17 órájaEz nem hiány cikk inkább kimenő😉 EPIC FAIL😛
fabre
14 éve, 6 napja és 2 órájaNagy arc vagy. 😄 😉
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteInkább oda tartanak!😄
lajk0
13 éve, 10 hónapja és 4 heteaaa, derég is volt 😄
rdave
13 éve, 2 hónapja és 4 heteCsúcsmodell… de régen volt. Nekem AM2-es Athlon 64 3000+ procim van valahol egy dobozban. 🙂
doublew
13 éve, 2 hónapja és 3 heteHát ez a hí már tényleg elavult de tetszik hogy figyelmeztet róla🙂
lewixz
12 éve, 5 hónapja és 3 hetejó kis provi volt ez anno 😄
sandorxxx
12 éve, 5 hónapja és 3 heteellege regi cucok XD
nemakarom gunyolni de tenyleg hogy ez nagyon regi 🙂
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteDe régi hír. Jó volt még régebben ez a proci. 🙂
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem hiszem, hogy manapság hiánycikk lenne. Esetleg a múzeumok kapkodnak érte 🙂
patakialex
12 éve, 4 hónapja és 3 hetejó régi hír XD kár hogy csak most bukkantam az oldalra 😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNa igen, de így visszaolvasva a 100ezer elég kevés volt már akkor is 😄
thelondon
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaJó régi cikk 🙂 lol 10 éves 😄
ravor
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaMindig élmény visszaolvasni a régi híreket, legalább látjuk mennyit fejlődtünk azóta 😛
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 5 perceJó cikk, én is már 10 év után rácsodálkozva olvasom, hogy mennyit fejlődött a világ azóta.
kishege2003
12 éve, 2 hónapja és 2 heteÉrdekes vissza olvasni BTW jó cikk 🙂
thomason9119
12 éve, 2 napja és 4 órájarégi egy cikk
couretto
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaHmm akkor meggondolom hogy vegyek-e xDDDD 😄
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 1 heteNem tudom hogy vegyek-e ! xD
bottini
10 éve, 10 hónapja és 2 hete😄 Velem egyidős a cikk.
becsehely
10 éve, 10 hónapja és 2 heteIlyen Athlon-om volt annak idején. Szépen fel lehetett húzni az órajelét. Még egy 2000+-est használtam 1900 Mhz körül, de bírta. 🙂
sutiszorny19
10 éve, 10 hónapja és 6 napjaÖregebb vagyok mint ez a cikk 😄
kockaaa
10 éve, 10 hónapja és 3 napjahmm kis nosztalgia.
mekkora csúcs proci volt ez akkoriban…fejlődünk.
az árára már nem emlékszem, de ma már 1000ftért utánad dobják. 😄
colecollins
9 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem jó kis processzor volt. Kár érte.
kakas201
9 éve, 9 hónapja és 4 heteAz lenne a cink, ha a cikk lenne öregebb mint te xD