Az első többmagos processzorok az Inteltől

2005. február 08.
2.0741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Intel bejelentette, hogy befejezte az első többmagos processzor-gyártási teszteket, illetve további információkkal szolgált a felhasználóknak szánt többmagos terveiről – a bejelentéssel új korszak kezdődik, ahol a számítógépek már kettő vagy több "agyat" tartalmaznak.

Az Intel tervei szerint két különböző kétmagos terméket, illetve egy duplamagot lehetővé tevő lapkakészletet biztosít majd Pentium processzoros termékcsaládok (köztük a Pentium Extreme Edition processzor) számára a második negyedév során.

Az Intel Pentium Extreme Edition processzor magában foglalja majd a Hyper-Threading technológiát, így biztosítva, hogy egy időben négy "szoftverszál" legyen képes dolgozni.

"Termékeink mellett jelentős mértékű beruházásokat eszközölünk arra a célra, hogy felkészítsük az iparágat a többmagos számítástechnikai platformokra való átállásra" – mondta Robert Crooke, az Intel Dekstop Platforms Group csoportjának alelnöke, illetve a Desktop Marketing és Strategic Planning ügyvezetője. "Felgyorsítottuk ezen törekvéseinket a Hyper-Threading technológia három évvel ezelőtti bejelentésével, illetve továbbfejlesztjük ezt a mostani többmagos processzorok építésével. Az Intel többmagos technológiájára épített platformok biztosítják azt a teljesítményt, illetve válaszadási képességet, amelyet az egyéni, illetve üzleti felhasználók igényelnek ahhoz, hogy minél hatékonyabban és minél nagyobb élménnyel használhassák alkalmazásaikat."

"Az extrém játékok, felhasználói és munkaállomás piacain vezető Dell tervei alapján a cég hamarosan az Intel erőteljes, kétmagos processzor-technológiáját kívánja biztosítani, a legmodernebb rendszerekben." – mondta John Medica, a Dell Product Group vezető alelnöke.

A két-, illetve többmagos termékeket úgy tervezték, hogy kettő, illetve több teljes CPU-magot tartalmaznak egyetlen processzorban, így lehetővé téve a tevékenységek egyidőben történő kivitelezését. A HT-technológiával kombinálva – amely lehetővé teszi azt, hogy egy processzort két logikai processzorként érzékeljen a gép -, a Pentium Extreme Edition processzor egy időben akár négy "szoftverszálon" is képes futtatni a tevékenységeket, a források hatékonyabb kihasználásával.

Az Intel kétmagos Pentium Extreme Edition processzorára épülő platformok ideális megoldást jelentenek azon felhasználók számára, akiknek szükségük van az energiára az audió, videó, digitális tervezési és játékfeladatokhoz. A Pentium Extreme Edition processzort az új Intel 955X Express lapkakészlettel kombinálják (korábbi nevén Glenwood) – mely jellemzői közé tartozik az Intel High Definition Audio, a PCI-Express és a gyorsabb, kétcsatornás DDR2 memória. Az Intel a második negyedév folyamán emellett "Smithfield" elnevezésű processzorát is két új lapkakészlettel kombinálja, Intel 945G Express chipset és Intel 945P Express chipset (korábbi néven "Lakeport").

Az Intelnél jelenleg több mint 10 többmagos project van folyamatban, és a tervek alapján tovább kívánják növelni szoftver, illetve egyéb megoldásokat lehetővé tevő termékcsaládjaik, eszközeik, befektetéseik, illetve programjaik számát a további szoftvertervezés, illetve érvényesítés (validation) ösztönzésére.

Kapcsolódó linkek:
Intel Corporation
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja