A 2000-es esztendőben jártunk, amikor Warren Spector, az azóta már bezárt Ion Storm és az Eidos közreműködésével napvilágot látott talán minden idők legintelligensebb akciójátéka, a Deus Ex.
A gondolkodtatósabb alkotásokra fogékony játékosok azonnal a szívükbe zárták, és ott is tartják a mai napig. A zseniális cyberpunk környezet, a szerepjátékos elemek (fejleszthető képességek, párbeszédek, inventory) nagyfokú alkalmazása, a szerteágazó, többféleképpen végigjátszható történet adják a Deus Ex savát-borsát.
A pénzügyi és kritikai sikereknek köszönhetően érkezett is a folytatás, amely már korántsem ütött akkorát, hiszen jelentősen egyszerűsítettek a játékmeneten, és korlátozták lehetőségeinket. Ekkor úgy tűnt, hogy soha többé nem térhetünk vissza a Deus Ex világába. Az Eidosnál azonban másként gondolták, és egyik napról a másikra előrántották a zsák mélyéről, és kijelentették, hogy megcsinálják a 3. részt. Az első információkat és képeket a PC Zone újságon keresztül osztották meg a nagyvilággal.

A Deus Ex 3 is beáll a manapság divatos sorba: az előzményeket meséli el. Az események 2027-ben játszódnak, és a készítők nagyszerű cselekményfonalat ígérnek. Ezt bizonyítja, hogy konzultáltak Sheldon Pacottival, aki az első epizód történetét írta. A játékos egy átlagos ember, Adam Jensen bőrébe bújhat, aki biztonsági őrként dolgozik egy biomechanikus fejlesztésekre specializálódott laborban, amely az előfutára a Deus Ex-ben látott nanotechnológiának. Egy nap azonban drasztikus változások történnek: kommandósok rontanak be a cég főhadiszállására, kezükben az épület tervrajzával, amely főhősünktől származik, és mindenkit lelőnek.
Az Eidos Montreal letette a nagy esküt, hogy a rajongók észrevételei alapján készek mindent kijavítani, amely a Deus Ex: Invisible War játékmenetét tönkrevágta. A céljuk egy olyan alkotás összerakása, amely után az eddigi fanok, és a szériával most ismerkedők is elégedetten csettintenek.
Furcsa lépés, hogy a harcokat nem befolyásolják a megtanult képességeink, hanem egy szokásos FPS-t kapunk ilyen téren. A skillek ezzel szemben jól használhatóak lesznek fegyvereink fejlesztésében, különböző kiegészítőkkel való felruházásában. Sebesüléseink a Call of Duty-ban bevezetett auto-heal segítségével gyógyulnak, és a lopakodást is új alapokra helyezik. Augmentációkból 20 darabot terveznek a játékba helyezni, és olyanokból csemegézhetünk, mint falak áttörése, amellyel megragadhatjuk a szomszédos szobában megbúvó ellenfelet, vagy a horgony, amellyel megkapaszkodunk, ha leesünk egy épület tetejéről.