Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft marketing döntései úgy tűnik, révbe érnek, hiszen a kezdeti szerencsétlenkedés ellenére a számtalan frissítés és újítás, valamint az árak rohamos csökkentése miatt a konzolpiac egyik legkívánatosabb modellje lett az Xbox One. Az InfoScout nevű cég kutatása szerint fordult a kocka a fekete pénteki vásárlási hisztéria során: a piaci részesedés több mint 50%-át az Xbox One könyvelhette el e napon, de a Sony konzolja ott maradt végig a sarkában.
Eladott konzolok tekintetében a legfrissebb adatok szerint azonban még sok behoznivalója van, nagyjából 7 millió konzol, ekkora a szélesség a kettő között. A kutatás azt is megmutatta, hogy a Nintendo Wii U-ja azonban eléggé lemaradt a versenyben: még az Xbox 360 eladását sem haladta túl, annak ellenére, hogy a piaci kutatók szerint ennek voltak idén a legjobb exkluzív játékai.
italianman
11 éve, 1 hónapja és 2 heteMert akinek kellett PS4 már beszerezte. XBox one pedig hát ööö…
i3eng
11 éve, 1 hónapja és 2 heteerről annyit hogy én is megveszek minden szart steamen ha le van árazva 😄
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSzegény PS3 csúnyán lemaradt, pedig vannak arra nagyon komoly játékok még.
waterxpool
11 éve, 1 hónapja és 2 heteAzert mert visszater a vhs korszak…🙂
linkedhornet
11 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn örülnék neki 😄 Pont valamelyik nap jött rám, hogy keresek a magnóba egy kazettát és veszek fel magamnak rá számokat. Már csak egy Wlakman kellene 😎
linkedhornet
11 éve, 1 hónapja és 2 heteMásrészt én mindig is az XboxOne-nak szurkoltam. Előbb utóbb szerintem behozza lemaradását és az élre tör 😄 Vagy nem…🙁
bvektor
11 éve, 1 hónapja és 2 heteNa örülhetnek, végre egy eladási adatot tudnak mutatni ahol jobbak mint a Sony 😄