Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint a Microsoftnak valóban eltökélt szándéka, hogy a nagy népszerűségnek örvendő online telefonos szolgáltatást az ő kicsi jószágára, az Xbox 360-ra is ráerőszakolja. Igazság szerint nem ért minket derült égből villámcsapásként a hír, hiszen ez mondhatni nyilvánvaló volt attól a pillanattól fogva, hogy a vállalat csekély összegért felvásárolta a közkedvelt VOIP okosságot, az újonnan felbukkanó nyomok szerint pedig rövidesen konzoljának nyergébe ülteti azt. Mert hisz ki ne szeretne online játék közben telefonálni, miközben az ismerőseivel beszél headseten? Yo, dawg!
Ám hogy a tényekre szorítkozzunk: a vállalat egy friss álláshirdetéséből kiderül, hogy Microsofték bizonyos szoftverfejlesztési mérnököt keresnek, méghozzá valami Skype-os mutatványhoz – azt hiszem, a dolog egyértelmű.
Itt Londonban éppen termékeink új generációját építgetjük, és a Skype szoftverfejlesztői mérnököket szeretne alkalmazni, aki aztán közreműködne Xbox-os élményeink fejlesztésében.
Új generációs szolgáltatásokon dolgozhatna, amely milliónyi felhasználó számára készül.
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaEz nem hinném, hogy a mostani XBOX-nak szól. Mivel, minek erre a kis idöre, ha úgyis hamarosan generáció váltás lesz. De fordítva is igaz. Ha a 360-hoz próbálják párosítani, akkor az kinyírja az új X-röl szóló pletykákat, mert gondolom a generáció váltással, nem szeretnék agyonlöni, ezt a 360-as szolgáltatást. Jó kis összeesküvés elmélet. 🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaHát, kétlem, hogy mostanában lesz…
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaValahogy úgy. Inkább az új Box-on legyen.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaNem tudom mi ez az idióta felhajtás a next gen miatt bőven ráérnek 2014/15 ben kihozni az új gépeket
neurotic
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaNem tudom miért gondoljátok azt, hogy ennek egy nextgen konzolok kellene megjelennie. Minden adott ahhoz, hogy a mostani xbox-on legyen ez megcsinálva. Ott a kinekt ami hangot és képet is továbbít akkor már csak a szoftver kell mögé és kész. Ez utóbbira keresnek embert.
Amúgy meg egy mobiltelefon is tud már skype-ot minek kéne ehhez nextgen konzol? 🙂
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaÉn konkrétan arra gondoltam, hogy miért éppen most? Amikor az XBOX az életciklusa vége felé jár. Közeleg a generáció váltás. Ráadásul, a Kinect létezik már egy ideje. Megéri e a belefektetett energia? Remélem, most már érthetö voltam. Senki nem írta itt, hogy technikai korlátai lennének. Néha nem árt szöveget értelmezni, Neurotic. 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaDe honan veszed h közeledik a next gen szerintem minimum 3 év
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaOnnan, hogy napi szinten pletykálnak róla. Most már játékfejlesztök is. Meg ha vissszanézel a konzol generációk élet ciklusára, akkor valószerü. Kivéve azok a konzolok, amik idö elött elbuktak. Sega Saturn, Sega Dreamcast, Nintendo 64. De még a Nintendo Gamecube is, mivel az utolsó 2 évében meghalt rá a multiplatform támogatás. Jópár címet töröltek. Honnan veszed, hogy még 3 év? Vagy egyszerre dolgozol a Sony-nak, meg a Microsoft-nak, mint belsös vezetö beosztású fejlesztö mérnök? Mert akkor nem szóltam.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaSzerintem a mostani generációra lesz.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 17 órájaOnan veszem hogy a sony egy marha ha nem hadja még a ps3 at a ps3 ban van még minimum 3 év (tudom hogy most az xbox rol van szó)
braddock
13 éve, 8 hónapja és 4 heteFeltétlenűl szükség van minden baromságra?A konzol játékra való és pont!