Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban már többször is hallhattunk arról különböző forrásokból, hogy a Just Cause-sorozat fejlesztőcsapata, avagy az Avalanche Studios egy vadonatúj játékon töri a fejét, amely több tekintetben is elszakadást jelent az említett szériától. Bár hivatalos bejelentésünk továbbra sincs a témában, azt már a srácok is megerősítették a mai napra virradóra, hogy igazak az új alkotásról szóló pletykák, és az E3 kiállításon terveik szerint már be is jelentik majd a rejtélyes programot.
Arról természetesen semmiféle konkrétum nem hangzott el, hogy mit is várhatunk a leleplezésre váró videojátéktól, a srácok csak és kizárólag azt a két konkrétumot erősítették meg a nagyvilág számára, amelyekről már korábban is hallhattunk, így tehát biztosra vehetjük, hogy egy multiplayer mókára kiélezett, csak és kizárólag a PlayStation Network-re és az Xbox Live-ra készülő játék készülődik az Avalanche Studios falai között. Ezek után nagyon kíváncsian várjuk az E3-as bejelentést!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteMegmondom őszintén, itt sem tudom melyik játék volt éppen terítéken. Sajnos nem Just Cause, pedig bírtam volna egy 3. részt. Most majd a Mad Max-re leszek kíváncsi tőlük, de az meg még odébb van.