Az első információk a Telltale Games Jurassic Park játékáról

2011. január 11.
2.7741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy a mai nap egyértelműen az "első információk" napja, a Silent Hill 8 és a The Elder Scrolls V után ugyanis egy újabb alkotásról futottak be debütáló konkrétumok, amely nem más, mint a pletyka szinten már régóta létező Jurassic Park játék, amelyet a Telltale Games fejleszt, és a GameInformer szerint egy olyan alkotás lesz, amelyre a Quantic Dream által fejlesztett Heavy Rain gyakorolta a legnagyobb hatást.
 

Dinoszauruszos kalandjáték készülődik tehát a Telltale műhelyében, ez a nyers valóság srácok és lányok.

Az egyelőre végleges cím nélküli alkotás biztosan az első film utáni eseményeket meséli majd el számunkra, de több esetben is visszanyúltak a fejlesztők magához a mozihoz, így találkozhatunk majd ismerős jelenetekkel is. Forrásaink szerint a program betöltésével egy zsoldos bőrébe bújhatunk majd, akivel meglepő módon nem FPS módban írtjuk a dinoszauruszokat, sőt, éppen ellenkezőleg, a Universal nem akart egy véres-beles játékot készíttetni a Jurassic Park alapján, ezért kapták meg a fejlesztéshez a jogokat a Telltale emberei.

Bár az alkotás alapjaiban egy vérbeli kaland lesz, a szokásos elemek mellett lesznek benne érdekességek is, így karakterfejlesztés, és némi akció is, amit úgy képzeljünk el, mint a Heavy Rain esetében, lévén mégiscsak az gyakorolta a legnagyobb hatást a Telltale legújabb kalandjára, ami - minő meglepetés - epizodikus formában, öt részre szabdalva jelenik majd meg valamikor az idén, méghozzá PC-re és Mac-re.
5 hozzászólás

Aj Styles

15 éve, 8 hónapja és 9 napja

Várom, sztem jó esz bizti megszerzem majdmosolygó smiley

válasz erre

Ryo san

15 éve, 8 hónapja és 9 napja

Elég hülyén hangzik.Vér nélkül hogyan győzzük le a T-Rexet?Vicsorgó versenyt rendezünk,és győzzön a szebb??röhögő smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 8 hónapja és 9 napja

Klasz, kiváncsi leszek rá.

válasz erre

marco

15 éve, 8 hónapja és 9 napja

Haaaat, erdekesen hangzik... Nekem a Jurassic Park nem tunik verbelinek ver nelkul... Kivancsian varom.

válasz erre

totyak

15 éve, 8 hónapja és 9 napja

Biztos jó lesz ez is. Nekem a Vissza a jövőbe is tetszett, mondjuk elég fura irányítást fabrikáltak neki. Gondolom, ha kijön az összes epizód, majd meg lehet vásárolni egyben is, Telltale így szokta csinálni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja