Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Egyesült Államok Nemzeti Művészeti Közalapítványa (National Endowment for the Arts) felvette a videojátékokat a finanszírozható művészeti projektek közé. Roger Egbert filmkritikus 2005-ben elsőként jelentette ki, hogy a videojátékok sohasem válhatnak művészetté. Azóta a vita folytatódott a játékiparon belül és kívül egyaránt. Most úgy tűnik a kormány is támogatja a törekvést, új irányvonalakat megszabva, melyek szerint több digitális médium is művészi értéket képvisel, köztük a játékok.
Ezek a szabályok „az összes elérhető médiaplatformot, például az internetet, interaktív- és mobil technológiákat, digitális játékokat, műholdon közvetített művészeti tartalmakat és rádiós-televíziós tartalmakat” is jogosulttá tesznek a támogatásra. Ez a létrehozásra, gyátásra, terjesztésre egyaránt vonatkozik.
Ennek értelmében a videojáték fejlesztők pályázhatnak ezentúl állami pénzekre, de a többi művészeti formával kell verdenyezniük (pl. film, TV, rádió). Az NEA szerint a pénzbeli támogatás tízezertől kétszázezer dollárig terjedhet, a projekt összetettségétől függően.
cpt_nihil
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaMár hozzászoktam, hogy egy ideje minden művészet, amire ráfogják. Még a tapétázás is… kérdem én, így nem veszti lassan értelmét ez a fogalom? 🙁
marco
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaUgyanez a kérdés fogalmazódott meg bennem is. Művészet és művészet között is van különbség. Támogassák, de tegyenek különbséget játék és játék között. Nem mintha innen nekünk olyan sokat változtatna a dolgokon, de akkor is…
totyak
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaSzerintem nem rossz ötlet ez az egész. Nem azon van a hangsúly, hogy művészetnek nevezik a játékgyártást, hanem, hogy anyagilag támogatják. Innentől kezdve, ha én játékgyártó lennék, felőlem nevezhetnék kutyaszarnak is, amit csinálok, ha cserébe hozzám vágnának egy vaskos pénzköteget.