Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kotaku meg nem nevezett ipari forrásai szerint a háttérben nem kisebb név mentette meg a Crytek csapatát a bezárástól, mint az Amazon, a két fél ugyanis a közelmúltban egy stratégiai és licenszen alapuló megállapodást kötött. Mint ismert, a Crytek a múltban komoly anyagi problémáktól szenvedett, felmerült már többek között a bezárás híre is, azonban a kiadó néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy egy nagy céggel sikerült olyan üzletet kötniük, ami segít majd nekik a folytatásban.
Ez a cég a Kotaku szerint az Amazon volt, akik állítólagosan 50 és 70 millió dolláros üzletet kötöttek a Crytekkel a CryEngine grafikus motor kapcsán, amire azért volt szükségük, hogy erre építve egy saját engine-t hozhassanak létre jövőben készülő videojátékaikhoz.
zender
10 éve, 9 hónapja és 2 heteEgy időben nagyon sokat lehetett hallani a csődről de aztán csend lett a témában. Hát ezért. 🙂
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteEzek szerint mégis lesz Crysis 4 😄
kentagora
10 éve, 9 hónapja és 2 hetedee jóóó 😄
a Crysis sorozatot nagyon bíírom :3
egyik fps kedvencek kozott van 😄
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 2 heteRemélem nem csak az engine miatt.
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 2 heteHát az nem ezen fog múlni.
supermanvsbatman
10 éve, 9 hónapja és 2 hetenem lehet tudni lesz vagy nem😄
kpal
10 éve, 9 hónapja és 2 heteCrytechnek olyat kellene robbantania mint mikor az első Crysis megjelent ,sőt már előtte a bemutatók is durvák voltak 2005-2006 táján.
totyak
10 éve, 9 hónapja és 2 heteOlan sorozattal, mint a Crysis hogy a csudába tudnak majdnem csődbe menni?
vape
10 éve, 9 hónapja és 1 heteEz a legjobb kérdés ebben az egész történetben…