A Warner kezében a Rocksteady brigádja

2010. február 23.
1.6091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Valamennyire várható volt, hogy a Warner előbb vagy utóbb meghozza azt a döntést, amit a mai napon nagy örömmel kürtöltek világgá - pláne a Batman: Arkham Asylum sikerei után -, miszerint a cég felvásárolta a Rocksteady fejlesztőcsapatának részvényeit, ezáltal saját birtokában tudhatja a Batman adaptációval nevet szerzett brigádot.
 

Mivel a részvényvásárlás egy érdekes dolog, nem árt tudni, hogy a Warner nem száz százalékos birtokos, hiszen a Rocksteady cirka 25 százalékát már egy ideje a Square Enix tudhatja magáénak.

Ők pedig nem adták el saját papírjaikat, ám mivel a Warner lényegesen több részvényt birtokol, a dolgok alakulásába egyértelműen nekik van a legnagyobb beleszólásuk. A Rocksteady természetesen repes az örömtől, a hivatalos nyilatkozatból kihámozható információk alapján pedig nem csak az Arkham Asylum folytatása várható a srácoktól, hanem más Warner által licencelt vagy megálmodott univerzumok és tematikák adaptálása is. Talán a Rocksteady lesz az első csapat, akik képesek lesznek minőségi filmadaptációkat készíteni? Ha a Warner látott bennük fantáziát, akkor feltételezhetően igen, így tűkön ülve várjuk a továbbiakat!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja