Úgy látszik az ember bebizonyította, hogy bármely életterét képes teleszemetelni. Miután a földet már telegórtuk szeméttel, és lassan már a napot is eltakarja a föld körül keringő űrszemét, az új kihívást a világháló jelenti fogyasztói társadalmunknak. A Google hihetetlen mennyiségű munkát fordít ezen oldalak kiszűrésére, azonban a megejelnés formáinak, valamint a létrehozás indíttatásának sokszínűsége miatt nem egyszerű a dolguk.

A világhálón is jellemző a silány kínai áru. A Google által megjelölt spyware oldalak pont kétharmada, azaz 67 százaléka Kínából kerül fel a hálóra. Az Egyesült Államok a második helyen szerénykedik a maga 15 százalékával, de a harmadik helyen álló ősi rivális oroszokat így is csont nélkül maguk mögé utasítják szemetelésben. A Google azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy folyamatosan frissítsék anti-spyware programjaikat.

Kapcsolódó:
A felhasználók közömbössége a spyware programokat segíti
Egymás ellen fordultak a kémprogramok