A kubaiak számára nemrég óta megadatott, hogy mobiltelefont vegyenek, immár pedig a személyi számítógépek is elérhetőek a lakosság számára. Úgy látszik a változásokhoz az kellett, hogy Fidel Castro, az egykori kubai diktátor visszavonuljon a hatalom gyakorlásától, helyét pedig unaköccse, Raul Castro vegye át, aki egy jóval liberálisabb gondolkodásmódot képvisel a jelek szerint.
Ami számunkra természetes, és magától értetődő, az egy poszt-kommunista államban nem feltétlenül az. Például nem sok olyan szeglete van már a világnak, ahol korlátoznák az állampolgárok számítógéphez való jutását.
Kuba egy ilyen hely volt. Egészen e hét péntekig. Ettől a naptól számítva ugyanis bármely kubai vehet immár desktop PC-t. A mobilkommunikáció, illetve a számítástechnika vívmányainak elérhetősége révén gyökeresen megváltozhat ez az ország, illetve a róla alkotott kép.
A szivar hazájában kapható első PC-ket Kínából importálják, és meglehetősen szűkös a választék a konfigurációkból, valamint mindössze egyetlen helyen árusítják a fővárosban, Havannában. Személyi számítógépet eddig legfeljebb a feketepiacon szerezhettek be a kubaiak, ráadásul sokszoros áron.