Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elsején számoltunk be arról, hogy a Valve bejegyeztette a Half-Life 3-at az európai illetékes szerveknél, majd a tegnapi nap során olvashattatok arról, hogy a Portal 3-at is felvették a listára, ám sajnálatos módon úgy tűnik mind a kettő egy csúnya átverés. Mind a két nevet az Európai Unió Védjegy- és Formatervezésiminta-Bejelentési Hivatalánál jegyeztették be.
A Half-Life 3 került először az adatbázisba majd október másodikán a Portal 3 is megjelent.
Nemrégiben azonban eltűnt mind a két bejegyzés.
A ValveTime értesülései szerint a Half-Life 3 mindenképpen átverés egy internetes trollnak köszönhetően, aki nem sajnált 900 eurót fizetni érte.
Másrészről a ValveTime kutakodott kicsit a Valve Jira adatbázisában melyről tudjuk, hogy a fejlesztőcsapatokat tartalmazza és megállapították, hogy a Valve berkein belül nincs olyan csapat, aki a Portal 3-on dolgozna, tehát nagy annak a valószínűsége, hogy ez is csak átverés.
jezzahun
12 éve, 3 hónapja és 1 heteki nem gondolta volna hogy ez van… valve dobott egy csontot megint és mindenkli ráharapott… kezdenek ezekkel az átverésekkel nagyon az agyamra menni… kezdek elpártolni tőlük… nem csinálnak mást csak a Team Fortress 2-vel foglalkoznak… szégyen…
wegh
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAzt nem értem, hogy valaki mit élvez azon, hogy másokat szívat.
willthawheel
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNem látják, hogy mindenki ezt várja? Mit szívatják a népet még…? 😄
rdave
12 éve, 3 hónapja és 1 heteBárcsak én is így dobálhatnám a pénzem ilyen marhaságokra. 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMilyen gazdag trollok vannak, banyek. Pedig a Portal 3 hír bearanyozta a napomat. Azért én még nem vagyok biztos benne, hogy kamu.
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAz információ veszélyes fegyver. És van aki nem fél használni.
nabuka
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMost már csak jön valami 😄
kylx
12 éve, 3 hónapja és 1 hete„…aki nem sajnált 900 eurót fizetni érte. ”
…hogy a szo….szórakozásnak nincs határa….
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 1 heteKár érte… 900euró? Van pínz!
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 1 heteXDXD de nagy arc lehet az emberke…és sok felesleges eurója is lehet
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem itt a részvények árát akarta valaki megnövelni az eladás előtt 😄
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 hetetudnak az idegekkel játszani 😄
banyasz12
12 éve, 3 hónapja és 1 hetePedig már kezdtem megörülni!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 hetebaazdmeg nincs half life 3?🙁