Az Elephant Games orosz fejlesztőbrigád neve nem cseng túl ismerősen a PC-s játékosok számára, ami nem is csoda, hiszen eddig főként Wii-re és Nintendo DS-re jelentek meg alkotásaik, PC-re csak pár budget kategóriájú programot készítettek.
Most azonban egy nagy dobásra készülnek, amellyel ismertségre tehetnek szert világszerte. A Systemről Yan Shevchenko, a csapat egyik fejese rántotta le a leplet a sajtó egyik munkatársának unszolására.
A játékot nem tudta egyetlen kategóriába se tökéletesen besorolni, ugyanis akadnak benne pörgős, akciódús részek, de küldetések megoldásával, a környezet felfedezésével és logikai problémákon való agyalással is töltünk majd nem elhanyagolható mennyiségű időt, mint egy kalandjátékban. Az eseményeket pedig saját szemszögből élhetjük át.
A Systemnek nem lesz előre kidolgozott főhőse, a játékosok maguk rakhatnak össze egyet. A készítők célja ezzel, hogy minél jobban belerántsák a playereket a játék világába, és érezzék úgy, mintha velük történnének a képernyőn látható események, ők lennének a szereplők.
A történet alapkoncepciója az alábbi kérdésre épül: Mi van, ha az álom és a valóság összemosódik? Egy olyan személy bőrébe bújunk bele, akinek az élete már gyerekkorától kezdve (szó szerint) rémálom, hiszen az álmai valóságosak. Minden éjjel, amikor elalszik, bekerül az álomvilágába, amely mindig más, váratlan, és torzítva visszatükröződnek benne az aznap átélt élmények. Egy dolog közös bennük: egyik sem kéjutazás. A feladatunk egyszerű: fel kell ébrednünk. Az eddig vezető út azonban korántsem egyértelmű, és a különféle ellenséges entitások sem könnyítik meg dolgunkat. Yan elmondása szerint alaposan rágyúrnak a sztorira, amelynek végén választ kapunk az összes kérdésre.
A játékmenet két részből fog állni. Az elsőben otthon vagyunk lefekvés előtt. Ilyenkor különböző cselekedeteket hajthatunk végre, amelyekkel felkészülhetünk az éjszakára, vagy kitalálhatjuk egy részletét annak, hogy mi vár ránk. A másik természetesen az álomvilág, ahol bármi megtörténhet bármikor.
A készítők jelen állás szerint nem terveznek multiplayer lehetőségeket helyezni a Systembe, teljes egészében az egyjátékos módra koncentrálnak. A program megjelenési ideje bizonytalan, egyelőre még a kiadó keresés fázisában járnak. Végül egy fontos megjegyzés: A képeken látható grafika nem a végleges változat minőségét tükrözi, még fognak rajta javítani.