A Sony minden bizonnyal az Apple roppantul sikeres App Store-jával szeretné felvenni a versenyt és bár az október elején megjelenő PlayStation Portable Go!-val hagyományos módon telefonálni nem lehet, minden egyéb széppel és jóval el lesz majd látva a megújult zsebkonzol masina. Erről pedig olyan miniatűr stúdiók fognak gondoskodni, akik erre a célra megalkotott, olcsóbb devkiteket (fejlesztői csomag) kapnak kézhez a Sony-tól, hogy lehetőséget biztosítsanak a kis létszámmal, kevés pénzből gazdálkodó csapatoknak is a kreatív munkára.
Az új applikációs boltot elviekben a PlayStation Store felületén fogják kialakítani. A Sony nyilatkozata szerint már ötvennél is több mini-stúdió csatlakozott szándékát jelezve az újabb vonulat támogatására, akik között megtaláljuk például a Subatomic Studios-t is. Ők fogják átköltöztetni az iPhone-os Fieldrunners-t a PlayStation Portable-re. Rövid fejlesztési idő, olcsó fejlesztői csomagok és alacsony árak jellemzik a feltörekvő játékos, applikációs kategóriát. Üdvözlendő tervek a jövőre nézve.
marco
16 éve, 6 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek, mennyire lesz sikeres a Go. Számomra elég fura még mindig a hordozó nélküli psp, félek, hogy nem lesznek ezek teljes értékű játékok… De ne legyen igazam…
futuretro
16 éve, 6 hónapja és 1 heteDehogynem lesznek. Az eddigi UMD-s kínálat legnagyobb része teljes egészében, kurtítások nélkül készen áll majd a letöltésre október elejétől. Ezek a kis filléres játékok, applikációk csak hab a tortán, természetesen nem erről fog szólni a Go! sem.