A Seagate is hibrid winchestert dob piacra

2007. október 08.
2.3031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az úttörő gyártók (Samsung, stb.) után most a piacvezető Seagate is bejelentette, hogy egy flashmemória-modullal kiegészített merevlemezes meghajtót dob piacra noteszgépekhez.
 

A 2,5? Seagate Momentus 5400 PSD 80, 120, és 160 GB-os verziókban kerül forgalomba, SATA 1.5 interfésszel, 8 MB gyorsítótárral, és ami a lényeg, 256 MB flashmemóriával. Azért csak ennyivel, mert az eszköz máskülönben árban nyilvánvalóan aligha lenne versenyképes a hagyományos merevlemezes meghajtókkal.

És ez csak az egyik akadály, amely ma még a hibrid számítógépes adattároló megoldások (HHD) útjában áll. A winchester a Seagate állítása szerint ugyan az átlagos 40 helyett 32 másodperc alatt képes betölteni a Windows Vista operációs rendszert, a legtöbb szoftveralkalmazás azonban, beleértve a felállás után magát a Vistát is, nem igazán tudja kihasználni a beépített flashmemória előnyeit. Ez még inkább igaz a ráépülő szoftverekre, illetve magára a BIOS-ra is. Az ilyen eszközök másik előnye egyébként az energiatakarékos működés; a Seagate HHD-i például 50%-kal kevesebbet fogyasztanak az azonos teljesítményű csak mágneslemezes winchestereknél.

A fent említett problémák ellenére elemzők szerint a Seagate jókor lépett, mivel egyrészt a Microsoft és a többi szoftverfejlesztő már gőzerővel dolgoznak az ilyen hibrid háttértárakhoz szabott megoldásokon, másrészt pedig a piacvezető aligha engedheti meg magának, hogy az innovációban lemaradjon versenytársaitól.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások