Korábban már hírt adtunk róla, hogy a Fujitsu volt az első merevlemezgyártó mely bejelentette: Elkészült 500 gigás, két és fél colos merevlemezével. Aztán nem habozott sokat a két nagy rivális, a Hitachi és a Samsung sem, ők is bemutatták a maguk 500-asát. Aztán a ki éri el előbb az 1 terabyte-ot c. verseny győztese úgy tűnik a Samsung lesz, mivel ők dobják elsőként piacra winchesterüket, elsőként lehetővé téve, hogy egy hordozható számítógép háttértárolója elérje az 1 Terabyte-os álomhatárt.

Mindhárom gyártó terméke három lemezt használ, egyenként mintegy 170-170 Gigabyte-os tárhellyel. A Fujitsu terméke valamivel lomhább, 4.200-at pörög majd percenként, a másik két modell 5.400-as fordulaton működik. A Samsung háttértárolók 300 dollárba kerülnek majd, és a hónap végén kerülnek forgalomba. Azt egyenlőre nem tudni, vajon mely gyártó modelljeibe kerülnek beépítésre, illetve mikor.