„Nagy hangsúlyt fektettünk a részletekbe, megfigyeltük, hogy hogyan néztek ki a fegyverek és a ruhák abban az időben. A fejlesztőcsapatunk sokat munkálkodott az összes helyiség berendezési tárgyain, remélem elnyeri mindez a felhasználók tetszését és mosolyt varázsol majd sok ember arcára. A termékünket nem fiatalkorúak számára terveztük, azok a szülők, akik ezt a matériát megvásárolják a gyermekeik részére, azok rettenetes gondviselők. Mivel már nagykorúak vagyunk, ezért kizárólag felnőttek számára szánjuk a kiadott alkotásainkat. Rengeteg játék készül gyerekeknek más kiadók által, minket ez nem érint. A felnőtteknek szóló televíziós műsorok tartalmaznak némi erőszakot is, mi is ilyen programokat szeretnénk gyártani és ez egyáltalán nem való gyerekeknek” -nyilatkozta Lazlow Jones.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lazlow Jones, a Rockstar Games egyik fejese azt nyilatkozta, hogy a Red Dead Redemption című termékük a felhasználóknál különféle érzelmi reakciókat válthat ki, továbbá kifejtette, hogy a Rockstar játékokat nem gyerekek és fiatalkorúak részére szánták. "Remélem, hogy azoknál az embereknél, akikből a Red Dead Redemption produktum valamiféle érzelmi reakciót okoz, azt az érzést közvetíti, mintha ők is a játékvilág részei lennének és abban a korszakban élnének" -mondta Jones.
skyman
15 éve, 8 hónapja és 3 órájaHa azt nézzük akkor ez már a Rockstar elöző kiadásaira is igaz. LÁsd GTA. Mert ha azt vesszük alapul, hogy ez 10 éves gyerek több 10 embert öl meg különféle modokon, láncfűrész kés, stb, akkor már ez sem normális. Manapság minden szinte minden hasonló játék vmiféle személyiségv áltozáshoz, kissebb nagyobb lelkitraumához vezethet.