A rendőrség nem kutathat számítógépekben

2007. február 07.
2.0851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A rendőrség nem kutathat feltételezett bűnözők számítógépében az interneten keresztül az illetők tudta nélkül - mondta ki a karlsruhei német szövetségi bíróság.
 

A titkos internetes nyomozás jogi szabályozását sürgette kedden a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke. Jörg Ziercke állásfoglalása azt követően hangzott el, hogy a legfelsőbb bíróság előző nap úgy döntött: a rendőrség nem kutathat feltételezett bűnözők számítógépében az illetők tudta nélkül, azaz nem alkalmazható a számítógépek titokban, interneten keresztül történő átkutatása.

A bíróság kimondta, hogy ilyen módszer bevezetéséhez jogi szabályozásra, azaz a parlament által elfogadott törvényre van szükség.

A hétfői döntés nagy felzúdulást váltott ki a hatóságok körében. Ezt erősítette meg a BKA elnökének nyilatkozata is. Ziercke utalt ugyanis arra: a titkos internetes nyomozás nélkülözhetetlen a nemzetközi terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés elleni harcban.

Hasonlóképpen foglalt állást a rendőrség szakszervezetének elnöke is. Konrad Freiberg ugyancsak arra mutatott rá, hogy a törvényhozóknak mielőbb jogi alapot kell biztosítaniuk a magántulajdonban lévő számítógépek titkos átkutatására. Ez ugyanis a bűnözés elleni harc egyik legkorszerűbb formája. Nézete szerint a rendőrség számára nélkülözhetetlen ez az eszköz ahhoz, hogy hatékonyan vehesse föl a harcot súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Ezek között említette az iszlám terrorizmust, továbbá a gyermekpornográfiát. Hozzátette: a lakosságot fel kell világosítani azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok ezt az eszközt csakis felelősségteljesen alkalmazzák.

A kormány nevében Wolfgang Scha:uble belügyminiszter kedden is megerősítette, hogy nem nyugszik bele a legfelsőbb bíróság döntésébe. Scha:uble hangoztatta, hogy az internetes kutatás elengedhetetlen a hatékony nyomozás érdekében, ezért mielőbb megfelelő törvényre van szükség.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások