A Doomjuice világméretű túlterheléséses támadást indított a www.microsoft.com – a világ egyik legnagyobb weblapja – ellen. Jelenleg úgy tűnik, hogy a www.microsoft.com működik, de a szolgáltatás sérülését február 9-én (hétfőn) már észlelték.

A Doomjuice – mivel a Mydoom.A által telepített hátsó ajtót használja – az olyan számítógépek között terjed, melyeket már megfertőzött a Mydoom.A féreg. A „nyitott” számítógépek megkereséséhez a Doomjuice véletlenszerű Internet-címeket vizsgál. Ha egy olyan számítógépre akad, melyet megfertőzött a Mydoom.A, akkor átküldi magát az adott címre, így az adott gép Doomjuice-szal is megfertőződik.

A Doomjuice elhelyezi a Mydoom.A féreg tömörített eredeti forráskódját a fertőzött számítógép számos mappájába. „Ez azt bizonyítja számunkra, hogy a Doomjuice és Mydoom.A írói ugyanazok” – magyarázza Mikko Hypponen, az F-Secure vírusvédelmi kutatásért felelős igazgatója. „A Mydoom.A forráskódja eddig nem volt elérhető a számítógépes alvilágban.”

A forrás terjesztésének célja egyszerűnek tűnik. „A szerzők tudják, hogy a rendőrség keresi őket. A legjobb bizonyíték pedig az lenne ellenük, ha megtalálnák náluk a vírus eredeti forráskódját. A Doomjuice eset előtt csak a Mydoom.A írói rendelkeztek az eredeti forráskóddal, most pedig valószínűleg több tízezer ember tárolja azt a merevlemezén, anélkül, hogy tudna róla” – mondja Hypponen.

A férget arra programozták, hogy február 8-a után elosztott túlterheléséses támadást indítson a www.microsoft.com ellen, mivel valószínűleg ekkor engedték szabadjára a férget. A támadások szüntelenül folytatódnak, és megpróbálják túlterhelni a webhelyet a kezdőlap folyamatos frissítésével.