Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Furcsa vállalkozás lesz az Alpha Protocol, hiszen nem minden nap találkozunk olyan akciójátékkal, amely egyben szerepjáték is, és a kémek világát dolgozza fel. Az Obsidian játékát ezért is várjuk régóta, de sajnálatos okok miatt az eredeti megjelenési dátum tavaszra, majd később nyárra csúszott át. A Sega nemrég elárulta a végleges dátumot, ha minden igaz, akkor június 1.-én vethetjük bele magunkat a titkosügynökök világába. A halasztás okairól, valamint ez idő alatt történt változásokról a Sega egyik embere nyilatkozott.
„A Sega elég komoly dolgot vállalt, amikor tavaszra datálta először az Alpha Protocolt”- osztotta meg véleményét a Sega embere. „Ha látták már a játékot korábban, akkor észrevehették, hogy nagyon jól nézett ki már akkor is, és játékmenetben is megfelelő szinten volt. A mostani verzióban szabad szemmel szinte észrevehetetlenek a változások, hiszen nem a külcsínyen állítottunk. Helyette inkább finomítottunk egy-két dolgon, azért, hogy az élmény még jobb legyen. Ezeket a változtatásokat azonban csak azok veszik majd észre, akik már játszottak az Alpha Protocol korábbi verzióival.”