Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Napokon belül végre a boltok polcaira kerül a Rebellion és a Sega kooperációjában készülő Aliens vs. Predator, hogy feltámassza előttünk a népszerű univerzumot, illetve természetesen annak szereplőit. Az alienek, a predatorok és az emberek oldaláról átélhető történetben nem csak a három faj szemszögéből ismerhetjük meg a sztorit, hanem ezáltal háromféle játékélményt is kapunk, lévén mind a savköpők, mind a rasztás vadászok, de még a humanoidok is megkövetelik a sajátos irányítást és taktikát.
Mivel még a program nem érkezett meg hivatalosan, teljesen időszerű egy friss gameplay mozzanat bemutatása róla, amely a nemrégiben kiadott PlayStation 3 demóból származik, és egy predator szemszögéből élhetünk át néhány véres gyilkolást benne. A mozgóképből kiderül, hogy ez a faj lényegesen előnyben van társaihoz képest, lévén nem csak képes láthatatlanná válni, de az emberek fejét gerinccel együtt is ki tudja tépni a helyéről, míg a savas pajtások a harapós nyelvüktől búcsúzhatnak el egy-egy velük történő találkozáskor. Ha még nem próbáltad a demót, vagy csak krónikus Aliens vs Predator mániában szenvedsz, az alábbi videó neked szól!
shade
15 éve, 11 hónapja és 6 napjaKedvenc karakterem. 😄
popapa
15 éve, 11 hónapja és 6 napjaAz eddigi demókból ítélve, remek kis játék elé nézünk! Kíváncsi vagyok a tényleges megvalósítás milyen lesz? De hát a puding próbája, az evés! Bízunk benne, h élvezetes téma lészen!! 😛
hellokitti
15 éve, 11 hónapja és 6 napjaJesszus ! Ezt nem is tudtam végignézni. A gerinces-fejtépősnél behaltam😄
vopi
15 éve, 11 hónapja és 6 napjaHmm. Gamespot 10/5.5, IGN 10/8.5
Na most akkor várom az ismerősök értékelését inkább.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 5 napjaVégre megjelent most kezdtem tölteni a netről.
Amúgy szép végeredmény 16 GB ez nagyon sok,kíváncsi leszek tíz év múlva hány gigásak lesznek.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 5 napjaNekem elég gyenge programnak tűnik. Bár a multi része érdekes lehet😎
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 heteHogy lehet neten játszanik a teljes verzióval mert nem tudok,demón tudtam HELP!!!