Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha nem tervezted, hogy az Aliens Versus Predator-ból a gyűjtői kiadást veszed meg, de nem akarod kihagyni a bónusz térképeket, akkor nem kell aggódnod. A Rebellion ugyanis elárulta, hogy a speciális változatban található négy pálya nem sokkal a játék megjelenése után mindenki számára elérhetővé válik, hiszen letölthető tartalomként is megjelennek a jövőben. A két survival módra kihegyezett pálya és a két többi módra alkalmas térkép ugyan bekerülhetett volna az alapjáték sima változatába is, de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk inkább annak, hogy a Rebellion 10 év után feltámasztotta a sorozatot.
Aki mégis úgy dönt, hogy inkább a gyűjtői kiadás mellett teszi le a voksát, az ne felejtse el, hogy akár egy arctámadó lényt is a polcára rakhat, amennyiben az Aliens Versus Predator Hunter névre keresztelt változatát rendeli meg. Erről a kissé vendégriasztó szobadíszről Tim Jones, a Rebellion dizájnrészlegének fejese így elmélkedett el: „Sok olyan ember van, aki már hosszú ideje várja az Aliens Versus Predator játék visszatérését, így biztosan akarnak valami olyan plusz ajándékot, ami miatt sokáig emlékezhetnek majd a játékunkra.”
shade
15 éve, 11 hónapja és 1 heteNekem predator maszk kellene hozzá. 😄 ha az lenne meg is venném. 😄