Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Remedy, méretes csúszást elkönyvelve ugyan, de végre leszállította az Xbox 360 tábornak Alan Wake kalandjait, és ahelyett, hogy a PC-s verzió fejlesztésébe kezdtek volna, inkább letölthető tartalmak gyártásába fogtak, sőt, rögtön bejelentettek hozzá kettőt is. A sorban az első a The Signal lesz, amely július végén már települhet is a Microsoft konzoljára, méghozzá egy komoly kis történeti bővítéssel a középpontban. A tegnapi Microsoft napon pedig egy trailert is összedobtak hozzá az illetékesek!
Ezen a mozgóképen teljesen in-game formában mutatkozik be a The Signal bővítmény, így aki meg akart vele ismerkedni, az jobb, ha itt kezdi el, lévén a videó alapján már el lehet dönteni, hogy szükségünk lesz-e rá, vagy sem. Szerintem a többség egyértelmű igennel szavaz majd…
gar
15 éve, 7 hónapja és 1 heteLassan be kéne pótolnom az alapjátékot.