A programba betáplálják a megbízott hatósági szakértők számtalan bűnöző személyiségprofilját valamint a különböző esettanulmányokból vett jellemrajzokat, amely információk alapján aztán be lehetne azonosítani azon személyeket, akik ámbár szabadlábon vannak, de hajlamosak az erőszakos tettek elkövetésére.
„Van néhány hihetetlenül veszélyes ember odakint. Mi a Ian Hauntley féléket (két diáklány életét oltotta ki) akarjuk ily módon kiszúrni, hogy megakadályozhassuk a tragédiák bekövetkeztét” – nyilatkozta Laura Richards, a HPU vezetője. Természetesen csakis azon személyek elemzése lehetséges, akikről már rendelkeznek információval a hatóságok.
Azonban még kérdéses, hogy a potenciális gyilkosok beazonosítása esetén hogyan jár majd el a rendőrség, mivel egyrészt elképzelhető annak őrizetbe vétele, másrészt viszont humánusabb megoldásnak tűnik az, hogy értesítik a különböző szociális intézeteket, amelyek aztán segítséget nyújthatnak az illetőnek. A Times Online szerint London néhány körzetében már folyik az adatbank tesztelése, amely kiváltotta a jogvédő szervezetek felháborodását.
lolz
12 éve, 5 hónapja és 2 heteHát ebből se lett semmi.😄