Aktuális brit best seller-ek: Go Tiger!

2009. július 13.
1.8311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Az EA Sports legújabb boksz szimulátora kétszeres kiütéssel őrizte meg korábban pozícióját, azonban a veretlenségi széria a múlt héten megtörni látszott.
 

A Fight Night Round 4-et ugyanis trónfosztotta egy majdnem újonc jövevény, mégpedig a szintén az EA Sports színfalai mögül kiszabaduló Tiger Woods PGA Tour 10, amely megjelenésének hetében a második helyen debütált a Ködös Albionban, majd a múlt héten maga mögé taszítva csapattársát, felkúszott a dobogó tetejére, a kiváló öklözős produkció elé.

A második Transformers mozi játékadaptációja ügyesen tartotta meg korábban megkaparintott harmadik helyezését, sem visszább, sem előrébb nem lépett, jár ismét a bronz az alkotásnak. Harry Potter és a Félvér Herceg kalandjai első körben csak a tizedik helyet zsebelték be két héttel ezelőtt, viszont szépíteni tudtak a nem túl elegáns belépőn, így most hat hellyel feljebbről szemlélik a top tízes alsó szegmensét. Velük szemben a hatodik helyen debütált Call Of Juarez: Bound In Blood csupán egyetlen helyet tudott előrébb araszolni, új megjelenés, vagy friss belépő az elitbe a múlt héten nem is volt.

1. (2.) Tiger Woods PGA Tour 10 (EA)
2. (1.) Fight Night Round 4 (EA)
3. (3.) Transformers: Revenge of the Fallen (Activision Blizzard)
4. (10.) Harry Potter and the Half-Blood Prince (EA)
5. (6.) Call of Juarez: Bound in Blood (EA)
6. (4.) Wii Fit (Nintendo)
7. (9.) Virtua Tennis 2009 (Sega)
8. (7.) The Sims 3 (EA)
9. (Visszatérő) Call of Duty: Modern Warfare (Activision Blizzard)
10. (8.) Prototype (Activision Blizzard)



nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljablockblastio profiljablockblastio profiljablockblastio profiljaManiac profilja