Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékok világában nem szokatlan, hogy keverhetjük egy-egy karakter kreálásakor a nemek sajátosságait, többnyire pedig ez humoros pillanatokat tud szülni, hiszen sosem látott szörnyszülöttek kerekednek ki olykor. Bár első blikkre úgy tűnhet, hogy a politikai korrektség jegyében született meg a döntés, hogy a CD Projekt Red következő játékában szabadon kombinálhatjuk a nemek sajátosságait, ergo akár transzgender figurát is összehozhatunk, de a Cyberpunk 2077 kiberimplantátumokkal teli beteg világa egyenesen adja magát, hogy teret adjon mindenféle fajta embertípusnak.
Mataeusz Tomaszkiewicz küldetésdirektor egy interjú során osztotta meg, hogy a játékban bizony rengeteg lehetőségünk lesz személyre szabni a karakterünket, és például az arcunkat férfi és női vonásokra emlékeztető jegyekkel is felvértezhetjük, sőt még nembináris sajátosságokat is applikálhatunk a saját bejáratú V-nkre.
Természetesen ez a hangkészletre is érvényes, ezekkel a lengyelek pedig szeretnék elérni, hogy mindenki a saját tetszésének megfelelő karakterrel szaladgálhasson, sőt kiemelte Tomaszkiewicz, a játékon belül is odafigyelnek, hogy ez a fajta attitűd tisztesen legyen kezelve.
muki
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaJesszusom bazdmeg.
tommy
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaEz de rohadt gáz. Komolyan ez a fontos?
marduk
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaGenderfluid xd
rdave
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaSajnos vagy nem sajnos, de ez így reális. Már ma is szinte csak a pénzen múlik mennyire alakítja át valaki magát, hát még a jövőben, ahol bármilyen tech alkatrészt magadba építhetsz. Nincs értelme korlátozni a karakterkészítőt kategóriákra. Ez nem jelenti azt, hogy szakállal és pénisszel rendelkező nővel kell menned. Pont ez az, hogy azt csinálsz, amit akarsz.
marduk
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaValahogy erről a hírről az Oblivion torzszülöttjei jutnak az eszembe amúgy.
vape
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaEbben mondjuk van igazság. Ettől függetlenül szerintem ez így egy irtózatos nagy baromság lesz, főleg egy FPS játékban ahol nem is látod a karaktert. 😄
totyak
6 éve, 7 hónapja és 4 napjaNekem aztán mindegy ki milyen karakterrel rohangál, én még abban nem vagyok biztos, hogy a játék milyen lesz. Néha nagyon várom, néha meg mást mutat, mint amit igényelnék.
warriorautobot
6 éve, 7 hónapja és 3 napjaElég jó dolog ez, de akit zavar az majd csinál nőt vagy férfit a többiek meg mást!
Ennyi!