Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami komolyan veszi a kölni gamescom-ot, éppen ezért egy remek, sokak szívét megdobogtató premierrel is kedveskedni készül az oda látogatóknak. Kiderült ugyanis, hogy a népszerű futballjáték sorozat idén ősszel megjelenő darabja már játszható formában mutatkozik meg a rangosnak ítélt eseményen. A gamescom augusztus tizenkilencedike, illetve huszonharmadika között lesz látogatható és lesz is bőven miért oda somfordálni, a Konami részéről a Silent Hill: Shattered Memories-ért a PES 2010-ért és a DanceDanceRevolution-ért.
A Pro Evolution Soccer 2010 egyébként most lesz első ízben kipróbálható öreg kontinensünkön, ennek okán csak még inkább megéri helyet erőszakolni a tolongó sorok között, feltéve, hogy kilátogatsz a rendezvényre. A Konami európai részlegének marketinges guruja, Martin Schneider egyenesen egy új korszak kezdetének nevezte a gamescom-ot, amelyről mint tudjuk jól, az eddig több éven keresztül Lipcsében tartott Games Convention utódjaként lép a színre, idén első alkalommal. A Pro Evolution Soccer 2010 borítóiról Lionel Messi és Fernando Torres fog leskelődni a vásárlókra, a Konami őket rántotta be az idei felvonás reklám arcának hálás szerepe alá.