Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak szóbeszédek, amelyek hosszú-hosszú hónapokig, sőt, esetenként évekig képesek fenntartani a játékosok érdeklődését úgy, hogy nem derül fény az igazságra, míg egyes pletykák mondhatni tiszavirág életűek. Ebbe a kategóriába sorolható a néhány órával ezelőtt megjelent hír is, miszerint Need for Speed: Out of the Law néven készül az első, Criterion Games által fejlesztett NFS epizód, amely alapjaitól szeretné megreformálni a sorozatot. Az igazság ebből azonban csak annyi, hogy a Burnout fejlesztői dolgoznak egy új Need For Speed részen.
Az illetékesek ugyanis néhány órával a hír megjelenése után, a hivatalos Twitter oldalon tudomásunkra juttatták, hogy a mai napon napvilágra került história hazugság. Íme a teljes bejegyzés: NFS stories on the net today – 100% FAKE! Fordítást sem igényel a dolog, így mind a sokat mondó koncepciós rajzok, valamint a róluk leolvasható információk is hazugságnak bizonyultak. Sajnos! Így tehát továbbra is csak óriási ködben motoszkálhatunk, ha a Criterion-féle Need For Speed szóba kerül. Reméljük azonban, hogy hamarosan tényleg egy hivatalos bejelentést közvetíthetünk nektek.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaKár hogy fake, a kép igen bizakodó. De az alcímről én pl. nem is hallottam még.