Állítása szerint a játék szakítani fog a sorozat második részében megismert fesztiválos jelleggel, és egy vadonatúj karrier módot vonultat fel, amelyben a versenyzők modern, klasszikus és legendás autókkal mutathatják meg a közönségnek vezetési tudományukat. Ezen kívül lesz vadonatúj kombó-rendszer is, de számtalan új helyszín – nagyjából 100 útszakasz kerül lemintázásra – többek között Norvégia, Monaco, de Afrika síkságain is porozhatunk majd egyet-kettőt. A DiRT 3 tartalmazni fogja továbbá az Outbreak, a Cat ‘n’ Mouse, a Goldrush és a Transporter partimódokat, sőt YouTube támogatás is várható hozzá. Ezek az indokok Horsman úr szerint elegendők ahhoz, hogy a valaha készült legnagyobb rallys címként tekintsünk a harmadik DiRT-re. Szerintetek is így van?
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak fejlesztőcsapatok, akikből egyáltalán nem hiányzik a magabiztosság, ugyanakkor tulajdonságaik között a szerénység és a visszafogottság sem található meg. A Codemasters hellyel-közzel ugyan, de belepasszírozható ebbe a kategóriába, elég csak a DiRT 3 dizájnerének, Matt Horsman-nek a legfrissebb nyilatkozatára gondolni, amelyben kijelenti, hogy alkotásuk a valaha készült legnagyobb rallys játék lesz. Hogy miért? Matt természetesen meg is indokolta magabiztos kijelentését.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 1 hetehát tényleg lég jó lett 😄