Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Immáron kilenc éve, hogy a Blizzard játékot fejlesztett konzolra. A világ legnépszerűbb PC-s online szerepjátékáért felelős cég azonban a jövőben tervezi, hogy ismét figyelmet szentel a TV-re csatlakoztatható játékállomásoknak. Egyelőre azonban semmi konkrét tervük nincs, egy konzolos Blizzard játék megjelenésére még valószínűleg sokáig kell várni. Erről nyilatkozott egy interjúban J. Allen Brack, aki kifejtette, hogy a Blizzardnál sok ember dolgozik, aki odavan a konzolokért.
” A Blizzard egy játékosokból álló cég. Nekem otthon két konzolom is van, mint ahogy kollégámnak, Samnak is akad a háztartásban egy pár.” – közölte Allen. ” Teljesen biztos vagyok benne, hogy a jövőben a Blizzard új játékot fog készíteni konzolokra. Efelől nincs kétség a cégen belül. Az egyetlen gond az, hogy nem tudjuk, mit lenne érdemes fejleszteni rájuk. Milyen játéknak lenne értelme?” Ha adhatnánk egy tippet, akkor egy újabb Lost Vikings lenne a legmegfelelőbb.
dorcika
16 éve, 4 hete és 1 napjaHa újra akarnak, készítsenek, azt nekik kell tudniuk, hogy mit, bár ez a közvéleménykutatás nem olyan rossz… 🙂