A Blizzard szerint a Cataclysm felrázza majd a World of Warcraft-ot

2010. január 27.
1.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idén ősszel feltehetően játékosok ezrei, sőt, tízezrei fognak eltűnni napokra az iskolákból, a munkahelyekről és úgy általában mindenhonnan, hiszen érkezik a World of Warcraft legújabb kiegészítője, amely a Cataclysm névre hallgat, és amelynek a Blizzard óriási figyelmet szentel.
 

Sőt, J.Allen Brac, a Blizz produkciós igazgatója egy interjúban elmondta, hogy a friss expanzió komolyan felrázza majd a World of Warcraft-ot, állítását pedig érdekes, ám mégis kézenfekvő érvekkel kívánta alátámasztani.

Allen szerint most először mertek komolyabban visszanézni a múltba, mert a Cataclysm lehetőséget adott rá, és a már jól ismert eredeti zónákhoz így drámaian hozzá is nyúltak, de nem csak ez, hanem a rengeteg új lehetőség, az új utak, a fícsörök, a hozzáadott versenyek, zónák, dungeonok, raidek mind-mind gondoskodni fognak arról, hogy a játékosok rengeteg újdonságot és izgalmat fedezzenek fel a bővítményben. J.Allen Brac szavai ugyan jól esnek, bár az tartsa fel a kezét először, akit meglepetésként értek, lévén csak megerősítést kaptunk afelől, hogy a legújabb World of Warcraft kiegészítő ismét hónapokig vezetni fogja az eladási toplistákat. A vérfrissítés - legyen bármekkora is - pedig mindig jól jön, még a WoW-nak is.
World of Warcraft legújabb kiegészítője, amely a Cataclysm névre hallgat, és amelynek a Blizzard óriási figyelmet szentel.'>
nincs még hozzászólás

World of Warcraft
3.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások