Ahogy arról már az APC jelzés is árulkodik, az új számítógép lényegében egy Android operációs rendszer futtató mini PC, ami tétlen állapotban alig 4 wattos, míg terhelés mellett 13,5 wattos energiafogyasztással büszkélkedhet. Az apró nyomtatott áramkörön a 800 MHz-re hangolt VIA WonderMedia ARM 11 SoC (System-on-a-Chip) kapott helyet, ami mellé egy 512 MB DDR3-as RAM-ot tartalmazó memóriarendszert társítottak a tervezők.
A képi megjelenítésért egy egyelőre meg nem nevezett, 2D-s és 3D-s gyorsítással egyaránt rendelkező integrált GPU felel, azt viszont már tudni róla, hogy a 720p-s videotartalmak lejátszása nem jelent számára semmiféle problémát. Az adatok tárolásáról egy 2 GB-os NAND flash alapú meghajtó gondoskodik, amin a fent leírt Android operációs rendszer 2.3-as Gingerbread változata kapott helyet. Az említett tárolókapacitás microSD memóriakártya segítségével, vagy USB interfészen keresztül természetesen bármikor ízlés szerint tovább bővíthető.
A számítógép felszereltségéből persze nem hiányzik a már alapfelszereltségnek tekinthető Ethernet kontroller 10/100-as változata, illetve az integrált audiorendszer sem. A gép alaplapján még helyet kapott egy Secure Digital kártyaolvasó, egy hagyományos D-Sub VGA és egy HDMI videokimenet, egy RJ-45 LAN, négy darab USB 2.0, valamint az előbb említett hangkártya kimenete és mikrofon csatlakozója.
Az új VIA APC 8750 az elkövetkező hetek során lesz előrendelhető 49 dolláros áron, a szállítása pedig előre láthatóan július folyamán fog megkezdődni.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEz most vagy egy óriás banán vagy ez tényleg nagyon durva!😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNyilván második lehetőség🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetePC Konzol.
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEzt de kipróbálnám. 🙂
Szerintem ezt 19-20as monitorokba szépen be lehetne építeni. Én úgy meg is venném és ha esetleg baj van a gépelemmel vagy ha csak netezni akarok akkor indítanám ezt. 🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs tényleg!😮 De nagy lenne!
red
13 éve, 7 hónapja és 3 heteJajám, jó kis mütyür ez! Bár én azért a Gingerbread mellé egy Debiant is felpakolnák… biztos, ami biztos. 😄
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteÚgyúgy.🙂