Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ebben az évben a többitől eltérően két Assassin's Creed jelenik meg: az Assassin's Creed: Unity, amiben Arnóként végigélhetjük a francia forradalmat, és az Assassin's Creed: Rogue, melyben templomosok rendjét ismerhetjük meg. A Ubisoft szerint ha valaki ezt soknak gondolja, az "kisebbségben van", a sorozat producere, Karl von der Luhe is megszólalt az ügyben:
Ott vannak a hardcore Assassin’s Creed rajongók, akik örülnek, hogy akár két játékkal is játszhatnak, és persze vannak, akiknek nem adatott meg, hogy next-genre váltsanak. És mi az utóbbiakkal is törődünk, ők hálásak, hogy kapnak egy Assassin’s Creed-játékot.
Luhe szerint a Ubisoft már rég döntött arról, hogy idén két játékot jelentessenek meg, de azt nem mondta, mikor kezdődtek a Rogue munkálatai. Szerinte a csapat elégedett az idővel, amit kaptak, még ha nem is annyi, amennyit a Unity kapott, amit a 2010-es Brotherhood után kezdtek fejleszteni.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 3 napjaSzerintem akkor sem kellene kettő. Így sokan nem fogják tudni élvezni a teljes sorozatot.
kpal
11 éve, 5 hónapja és 3 napjaaz egyik egy kiherélt verzió , szóval 1 jaték van ami teljes értékű
zender
11 éve, 5 hónapja és 3 napjaA Rogue jó verzió de a másik felesleges. Unalmassá tették ezt a szériát is sajnos.
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 3 napjaHát nem vagyok nagy ac-s, de jó megoldás ez, bár portolás lehet egyszerűbb lett volna… Lehet annyira nem lett volna annyira nehéz az Unity-t régebbi konzolokra is átrakni…
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 5 hónapja és 3 napjaKevésnek érzem.Tablet-re is jöhetne valami értelmes.
zolika1994
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaCsak én láttam úgy, hogy a Rogue nagyon hasonlít a Black Flag-re? o.O
hentes
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaElég furán áll hozzá a Ubisoft. Ezt a sok játékot egy kaptafára már inkább cikinek tartom, a gamerek nem hülyék…
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaMivel annak a „folytatása” lesz így az lett volna ciki ha nem veszed észre!
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaSenki nem hülye csak mindenki szereti az AC-t. Ha nem így lenne nem tolnák ennyire a szekerek és nem lenne ilyen eladási adat.
Meglepetésre WD is rekordot hozott ha abból a 2. rész is hasonló lesz Ubi azzal is ezt fogja majd kb játszani.
Pénz pénz pénz.
1000feri
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaVan még erre kereslet???
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 2 napjaIgen ez a helyzet, és ez is lesz a WD-al is.