Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yves Guillemot, avagy a Ubisoft vezérigazgatója nemrégiben egy alapos nyilatkozatot tett az MCV magazin újságíróinak, amelyben kifejtette, hogy cége nem szeretne egy újabb hét éves ciklust a következő konzolgenerációtól. Guillemot szerint az elnyújtott élettartam csak a fejlesztőcsapatok kreativitását fogja vissza, hiszen egy olyan konzolon, amit már évekkel korábban kiismertek a programozók, sokkal nehezebb újdonságot felmutatni, mint egy vadonatúj masinán.
A Ubisoft CEO nagy örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Sony bejelentette a PlayStation 4-et, hiszen ezzel új ötletek és utak nyíltak meg számukra, és nem is kell akkora rizikót vállalniuk abban az esetben, ha egy újabb címet szeretnének megvalósítani. Ez azt jelentheti, hogy jöhetnek a Watch Dogs-hoz hasonló eredeti címek az új konzolgenerációban?
rdave
12 éve, 10 hónapja és 4 heteMégis kiadják a Watch Dogs-ot PS3-ra és 360-ra… Na de kíváncsian várom, hogy most kibontakozzon a kreativitásuk, mert már nem tudják a konzolokra fogni.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 4 heteEgyetértek. Ha kb négy évente jönne egy új generáció az lenne az igazi.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 4 heteMitol lenne az az igazi?? Kerlek fejtsd ki bovebben a mondandodat. En nagyon nem ertek ezzel egyet.
csirkee
12 éve, 10 hónapja és 4 heteaz oké hogy 4 évente jöjjön egy új konzol, de azért vegyék figyelembe, hogy vannak olyan országok és társadalmak ahol a pénz értéke valamint a fizetés nem egyenes arányban növekszik az évekkel, azaz nem mindenki tudja lecserélni a konzolját a legújabbra
jezzahun
12 éve, 10 hónapja és 4 heteJa majd évente jöjjön új konzol? menjél már a pics*ba ubisoft.. nincs nekünk pénzük minden évben új konzolt venni,mert nem tetszik hogy 8 évig van akár egy konzolgeneráció.Inkább jobban tennétek ha bagettet sütnétek,ne ilyenekell foglalkozzatok🙂