Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aki ismeri a szériát, az tudhatja, hogy a játék magában hordozza a kasszasikerű játékok kvintesszenciáját: a lopakodás-tolvajlás egyvelegét némi steampunkos és fantasy-s hangulattal meghintve - ám aranyat érő koncepció ide vagy oda, a Thief 4 többet tesz majd le az asztalra holmi lopakodós mulatságnál. Stéphane D'Astous, az Eidos Montreal ügyvezető igazgatója legalábbis ezt állította egy az OXM-nek adott interjúban.
Stéphane szavai hallatán egy ízben már görcsbe rándult a gyomrunk: történt ez múlt héten, amikor is elárulta, hogy a vállalat mind a legújabb Deus Ex-re, mind pedig a Thief 4-re egy merőben új címként tekint. Az ügyvezető igazgató azonban szemlátomást megszimatolta aggályainkat, mert a szóban forgó interjú során igyekezett csillapítani félelmünket: továbbra is szem előtt tartják a franchise szellemét.
Több nemzetközi alkalmazottunk is dolgozik a Thiefen, ami remek ízt kölcsönöz a játéknak. Nagy kihívást jelent egy kultikus IP feltámasztása, de mi egy új címként tekintünk rá, ugyanakkor tiszteletben tartjuk majd a franchise szellemét, mint azt a Deus Ex esetében is tettük.
Ezzel igazság szerint aligha nyugtatott meg bennünket, hiszen sokan kifogásolták a Deus Ex új mederbe terelődését is – azért reméljük, hogy nem kerekedik valami „Üsd! Vágd! Nem apád!”-szerű élmény a klasszikus tolvajlásból…
A Deus Ex indította el a remekbe szabott játékok eme új sorozatát, és ennek a Thief is részese lesz. Nem szeretnénk minden alkalommal ugyanazt tálalni. A megbízásunk az, hogy új dolgokat tegyünk le az asztalra; játékokat, amikről évekig beszélni fognak.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaRemélem is.🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaEz a kép a thief 4-ből van?:0
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaTudtommal igen 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaRemélem jó lesz!
shade
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaHát, remélem nem, mert nekem nem teccik az a része, hogy speciel árnyékot nem látok, pedig lámpa van. A 3. rész grafikájában a legszebb tulajdonság volt, hogy minden apró fénypontnál árnyékok vetültek, remélem nem szedik ki…
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaHa valóban a játékból van, akkor is mérget mernék venni rá, hogy még a fejlesztés igen korai fázisából maradt ránk 🙂 Azért nem hinném, hogy ilyen szarvashibán akarnának elhasalni 😄
shade
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaHát nem tudom, mostanába nagy szokásuk a fejlesztőknek kihagyni az árnyékokat a játékokból, ha meg van, akkor minden 4. fényforrás, vagy csak ami elött mindenképp elmész, mert inkább leszen szép élsimított árnyék ami zabálja a memóriát, mint a sima csicsázatlan non performance shadow, ami a doom 3-ban és a thief 3ban volt, kevés erőforrás és szerintem szebb mint a maiiak…
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaRemélem, hogy azért a próféta szólt belőlem 😄 Főleg egy ilyen játék esetében lenne kiemelkedően fontos kidolgozni az árnyékokat… elvégre éjszaka, sompolygás a sötétben stb. Bízzunk benne, hogy ezt szem előtt tartják.
shade
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaÉn imádkozok 😄
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn valójában csak a 3ast játszottam, de az nagyon megragadott, s onnan is jött az ötlet a Splinter Cellhez. Egyik kedvencem az e féle játék, s kíváncsian várom a fejleményeket! 😉