Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
John Beiswenger amerikai szerző úgy találja, számos olyan ötlete kacsint rá vissza az Assassin's Creed játékokból, amelyeket szerinte az ő könyvéből, nevezetesen a 2002-ben kiadott "LINK" című regényből emeltek át a készítők, amiért az úriember beperelte őket. Beiswenger könyve egy olyan gépen alapul, amellyel annak használója "hozzáférhet és újra átélheti" őseinek emlékeit és valljuk be, a koncepció kísértetiesen emlékeztet minket a játékból ismert Animus szerkezetre, ami hasonló, jobban mondva ugyanezen elv alapján működik.
A gondok ott kezdődnek, hogy Beiswenger egy évvel a mű megjelenése után, azaz 2003-ban le is védette eme ötletét, de emellett több más közös vonást is felfedezni vélt a két termék között, amelyeket becsülettel belezsúfolt egy jogi vádiratba. A szerző továbbá kiemelte, hogy az ő regényében is szerepelnek orgyilkosok, ráadásul az ebben szereplő egyéni szavak és narratív témák is visszaköszönnek a játékból.
Beiswenger szerény 1.05 millió dolláros kártérítést követel, ami akár 5.25 millió dollárra is rúghat, ha a bíróság szándékos jogsértést állapít meg. Ám ami talán az egész történetben a legszebb, hogy ez utóbbi esetben a bíróság megakadályozhatja az Assassin’s Creed III kiadását minden azzal kapcsolatos termékkel egyetemben…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaNa ez durva😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaHát majd meglátjuk igaz-e…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaFú az nagyon kemény lenne ha emiatt nem jelenne meg!😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaKinyírom a faszit ha nem jelenik meg az ac3
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaÁh, hülyeség, hogy el lopták, én biztos vagyok benne, hogy csak véletlen egybe esés. Hiszen anno amikor még nem is hallottam erről a játékról, kitaláltam egy bérgyilkost akinek totál olyan ruhája volt mint a játékban az assassinoké, gondoltam is, hogy ez hihetetlen, ráadásul én úgy képzeltem el, hogy ugrabugrál, és az is bejött, egyszóval a játék tökéletesen az én ízlés világomnak felelt meg. (ezért is a kedvencem) Rengeteg olyan történettel kapcsolatos ötleteim vannak, amiket később megtalálok máshol, már felhasználva, szóval szerintem véletlen műve.
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaIlyen velem is gyakran előfordul 😄 De ez az eset kicsit sztem összetettebb. Egyébként tényleg szép kis listát szedett össze a fószer 😄 sztem még akár igaz is lehet. Persze ez semmivel sem csorbítja a szememben a játékot. Valahogy igazából soha nem is néztem ki a ubisoftos srácokból, hogy ilyet saját kútfőből ki tudnának találni… Az őszinteségemért ne fektessetek a guillotine alá 😄
doublew
13 éve, 9 hónapja és 3 napja„Beiswenger szerény 1.05 millió dolláros kártérítést követel” Szerény kis összeg😄 Szerintem is csak véletlen egybeesés. Az ubisoft szerintem nem olyan hogy csak úgy ellop egy történetet. Nekem az lenne a kérdésem hogy hol volt eddig ez a Beiswenger??? Már az első Assassins részből láthatta volna hogy hasonlít az ő sztorijára de akkor miért várt eddig? Nem megy a könyveladás? Kell a pénz?
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaHa a nagy filmstúdiók folyvást egymástól lopkodják az ötleteket (na meg könyvekből), akkor ők miért ne tennék? (Ezzel nem azt mondom, hogy ellopták az ötletet 😄 ) De itt nem is ez a kérdés. Ő levédette az ötletet, jó pár évvel a játék előtt, teljesen jogos a követelés – elvégre, ha a nagy játékvállalatok perelhetik a kicsiket ugyanilyen indíttatásból, ő miért ne tehetné? Egyébként meg nem hiszem, hogy nagy gamer lenne a fószer, tehát nem csodálom, hogy eddig elkerülte a figyelmét. 🙂
doublew
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaHát van benne valami de én bízok a ubisoft-ban hogy nem tett ilyet🙂 Az alak elkapja az 1 millát és örül mint majom a farkának. Gondolom a könyv amit kiadott nem valami nagy siker lett mert akkor előbb is kiderült volna ez a hír.
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaValószínűleg csak egy kis pénzt akar. Észrevette a hasonlóságot, aztán gondolta ez jó pénz lenne.
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaSok olyan könyv van, amit 3 fillérért lehet kapni, soha nem hallasz róla és mégis roppant eredeti. Csak egyszerűen rossz a marketingje 🙂 Egy könyvet sem a borítója, sem az eladásai alapján nem lehet megítélni.
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaSzted a Ubisoft nem „csak egy kis pénzt akar” az AC-vel? 😄 Ez a világ erről szól. De ne értsetek félre, nem védem egyiket sem, mert igazság szerint valóban lehet véletlen egybeesés is. Csak próbálom az objektivitás keretein belül tartani a dolgot, hogy ne fajuljon odáig ez a kommentharc, mint egy másik mélyen tisztelt gaming oldal esetében 😄 Ott másról sincs szó, csak hogy „milyen király az AC és hogy milyen rohadék a pali, hogy perel”, meg „ennyi erővel csinálok egy asztalt és levédetem 😮” stb…
maniac
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaSzámomra mindent elmondott az, hogy Beiswengernek hívják a pasast… Bocs a sztereotípiáim miatt.😛
doublew
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaIgazad van! Gondolom egy Sci-fi regény írt a csávó amit ugye a fiatalok is szívesen olvasnak akik az mellet gamelnek is🙂 Nem azt mondom hogy nem volt sikere a könyvnek de mégis ha azt nézzük akkor előbb is kiderülheted volna ez a hír ha sokan megveszik. Nem a könyvet itélem el mivel nem olvastam nem tudom milyen lehet.
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaAzért azt ne feledd, hogy a 20. századi magyar irodalmunk jó pár kiemelkedő tagját is elfelejthetnénk ennyi erővel… Karinthy, Rejtő, Radnóti csak hogy néhányat említsek 🙂
maniac
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaEzért nem is nagyon olvasok 20. századi magyar irodalmat, kivéve ez alól Rejtő – és néhány kivételes alak -, akinek munkásságát nagyon tisztelem. Nem vagyok ugyanis én egy „bőrkabátos toronyőr”, csak nem szeretem az átlátszónak tűnő, direkt a kizsákmányolásra hajtó „senkiket”, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Ez persze abszolút az én szubjektív véleményem, de a hír alapján nekem nagyon ez jön le.🙂
cpt_nihil
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaIgazság szerint tudom, miről beszélsz 😄 És akiket én hoztam fel példaként, igazság szerint nem ugyanazt a mércét érdemlik, mint a modern verziók 🙂
maniac
13 éve, 9 hónapja és 2 napjaErről van szó, kérlek! De a hírben megemlített úriember esetében továbbra is kitartok a véleményem mellett: Nem fogyott a könyve, tök hasonló hozzá az AC – ami egyébként tényleg igaz, de szerintem kapásból 10 könyvet fel lehetne sorolni még, ami hasonló hozzá – így inkább beperelem őket plágium gyanúja miatt, hogy így jussak egy kis pénzhez. Ez tipikus „rájuk” valló dolog.🙂