Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ókori csaták felidézését mesteri fokon űző fejlesztőstúdió legnagyobb megelégedésünkre továbbra sem hagyja faképnél az intelligens stratégiák műfaját - sem pedig a rómaiakat, akiknek köztudottan sokat köszönhetünk. Legalábbis erre utaló nyomokat - jobban mondva: egy erre utaló képet - rejtettek el nekünk az ausztrál PC PowerPlay magazin jövő havi, azaz júliusi számában.
A magazinban szereplő ominózus képen római légiós vértezetben feszítő katonákat láthatunk egy nagy-nagy csatatér közepén, rajtuk két ormótlan I-betűvel, amik összeolvasva, némi római számismerettel egy 2-est alkotnak. (Szép munka, Scooby-Doo!)
Erre vonatkozó bejelentés természetesen még nem hagyta el a Creative Assembly száját, mindazonáltal a mellékelt ábrának hála semmi kétség afelől, hogy a fejlesztők már jó ideje hegesztik a 2004-es RTS folytatását – ami bizonyára kevésbé lóg majd ki a repertoárjukból, mint az a bizonyos Alien játék…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteJóóóóóó lenne!🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteEléggé. Első részt imádtam!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem nagyon nem jött be az egy úgyhogy…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteJó lenne nagyon!🙂