Hát nem cuki ez a játék? Mintha a SouthPark beleesett volna a PlayStation 3-ba. A Q-Games ígérete szerint 2010 után minden egyes epizódot fel fog turbózni, jobbá, és „szebbé” tesz majd, sőt esetleges PSP portokat is kilátásba helyeztek. A sorozat igazi folytatása azonban PixelJunk Shooter 2 névre hallgat, mely még az év folyamán elérhető és letölthető lesz a PSN-ről. Dyan Cuthbert úgy nyilatkozott a rengeteg kiegészítő és update tengerében szeretnének igazi folytatásokon is gondolkodni. Ha pedig erre lenne esély, akkor mindenképpen a Monsters alcímre hallgató epizódot vennék elő. Azonban míg a kész produktumot a kezükbe vehetnék a játékosok lényegesen több idő telne el, mert amíg az első sorozat 2D-ben pompázott, addig a másodikat már mindenképpen 3D-ben szeretnék megalkotni. Mindezeket Cuthbert a TGS alkalmával mondta el.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vajon miért van az, hogy hónapról hónapra egyre látványosabban fejlődik a számítógépes játékipar, egyre erősebb vasakat tolunk egyes játékok alá, hogy még az élvezhetőség szintjén tudjuk tartani a szórakozási faktort, és maguk a fejlesztők is mindenki mást le akarnak pipálni a legújabb játékaikkal... És akkor mindez felborul, egy-egy olyan "gügye" játék láttán, mint a Machinarium - ami talán csak Commodore 64-en nem akar elindulni - vagy a 2007 óta futó PixelJunk sorozat?
skyman
15 éve, 3 hónapja és 3 heteEbböl is látszik, hogy nem minden a kinézet (bocsi Shade😄)
Végülis alapjába véve nem rossz az ötlet😄
totyak
15 éve, 3 hónapja és 3 heteFura, eltűnt az előző hsz-em. Csak ennyi volt:
„Machinarium-ot nem leszólni, mert harapok. 😄”
deathcharger
15 éve, 3 hónapja és 3 hete😄
lac
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHa 13 éves tinilány lennék, akkor most beírnám, hogy Machinarium(L)… de mivel nem vagyok, ezért csak azt írom: Machinarium FTW!
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHát készítsenek.