Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen tegnap közöltünk veletek egy megdöbbentő hírt arról, hogy a Dead or Alive 5 című verekedős játékra nagy hatást gyakorolt az Uncharted-sorozat, azonban a tegnap esti órákban egy további, hasonlóan őrültnek tűnő összehasonlításról is hallhattunk még, lévén kiderült, hogy az Outlastra óriási hatást gyakorolt a Mirror's Edge. Az Outlast - aki esetleg nem tudná - egy a jövő évben megjelenő és egyben rendkívül ígéretes indie horrorjáték lesz, amellyel kapcsolatban David Chateauneuf, a Red Barrels egyik alapítója beszélt a Mirror's Edge általi inspirációról.
David szerint elsődlegesen azért lehetne párhuzamba hozni a DICE címét az általuk fejlesztett horrorkalanddal, mert nekik is az volt a céljuk, hogy a játékosok valóban érezzék az adott karaktert, és ne csak azt higgyék, hogy egy kamera lebeg a szemük előtt.
Ezek alapján feltehetően óriási élmény lesz majd az Outlast, hiszen a parkour elemek mellett alighanem az említett momentum volt a legnagyobb újítása annak idején a Mirror’s Edge-nek.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaBesz*rás hogy mindenki mindenkit inspirál. Ki volt a kiindulópont?😄
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaHihetetlen mennyire tudják a lopni szót árnyalni..A végén még megtisztelve kellene éreznem magam ha meglopnak,mert az azt jelenti hogy van valamim,ami másoknak annyira kell,hogy képesek átértelmezni évezredekre visszanyúló alapvető morális-erkölcsi normákat is a cél érdekében.
Közérthetőbben:inspiráció=lopni,kiforgatni.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaRandy Pitchford nyilatkozta a Borderlands 2 megjelenése előtt egy interjúban, hogy a játékipar gyakorlatilag arról szól, hogy fejlesztők egymás ötleteit felhasználva és kombinálva minimális újításokkal készítik játékaikat. Szerinte ezzel minden fejlesztő cég tisztában van és nem is titok amolyan fű alatt általánosan elfogadott törvényszerűség.
Ezért jók az indie fejlesztésű játékok mert ők a kis költségvetés mellett mernek mindent a feje tetejére borítani amit a nagy befektetéssel dolgozó cégek anyagi megfontolásból „valahol” érthető módon nem kockáztatnak meg. Úgyhogy a legbeváltabb módszer az, hogy fogsz valamit ami 10 -ből 8 embernek bizonyítottan tetszik és belekombinálod másik 10 ugyan ilyen dologba és húzol rá egy másik borítást.
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaA mostani világban elfogadott értékrend szerint tökéletesen igaz,logikus,és elfogadható amit írtál.
De az én álláspontom,nem fog változni.A lopás az lopás,bármilyen finoman,és körmönfontan árnyalják,és ferdítik féligazságokra,és törvényszerűségekre hívatkozva.A lopás ezelőtt 40.000-évvel is főbenjáró bűn volt,és most is az.
Csak most már lassan beépül az érték(?)rendünkbe,mint szükséges,elfogadható,és törvényszerű dolog amivel együtt kell élni.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjanem egyértelmű, hogy ez lopásnak számít -e
nézz meg két eltérő tulajdonságokkal rendelkező embert
az egyik jól látja a világban és a körülötte történő dolgokat és megvan az a tulajdonsága, hogy képes ezt közölni másokkal
míg a másik szintén rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal de nem tudja szavakba önteni a gondolatait, megfogalmazni amit tapasztal
ilyenkor az történik, hogy a második figura meghallgatja amit az első elmondd és ha egyezik a véleményük, akkor felhasználja azt
lehet ezt lopásnak nevezni? csak mert úgy tűnik, hogy ugyan azt szajkózza amit a másik, holott csak nem képes szavakban kifejezni amit a másik, ezért kölcsönveszi az egyébként megegyező gondolaton alapuló szavakat
nem egyértelmű
lehet ez igaz a játékiparra is
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaA véleményem csak azért fejtettem ki,hogy érzékeltessem kicsit,mennyire eltávolodtunk attól az értékrendtől,ami szerint kellene hogy éljünk.
Én próbálok úgy élni,hogy ne szegjem meg a régi világ írott,és íratlan szabályait.
Nem mindig sikerül nekem sem sajnos…🙁
De amit tudok megteszek.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaváltozik a világ, de van aki szerint az ember nem 🙂
nem tudom
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaHa ez amit leírtál jogilag,és erkölcsileg korrekt környezetben,mindkét fél kölcsönös megelégedésére zajlik,semmi probléma.
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaA gondolat,amennyiben bármilyen formában közzéteszik,és értékes-felhasználható,bármilyen dologra amiből másoknak bármilyen haszna származhat,szellemi tulajdonnak számít,erről a jogról le lehet mondani,de megsérteni nem lehet.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaezeket a dolgokat nagyon nehéz egyértelműen bizonyítani
kié volt az ötlet előbb ki nyúlta kitől stb.
szerintem ezért alakult ki a fejlesztők közt egy ki nem mondott megállapodás erről
gondolj bele, hogy a Blizzard -nak mennyit kellett volna pereskednie a Diablo sikere után amikor minden második rpg úgy nézett ki mint a Diablo, sőt még a mai napig azt a receptet használják rengetegen
én azt mondom lopásnak számít elemelni egy csirkét a szomszéd baromfi óljából, de lekoppintani a baromfiólat és felépíteni az én udvaromban már közel sem olyan egyértelmű
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaEgyedül az Ember képes szabad akaratából tudatosan változni.
A legnagyobb ajándékot,a józan értelmünket amit kaptunk,helytelenül használjuk,a hasunk,és egyéb szerveink rabszolgái lettünk.
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaPedig egyértelmű..😄
Ha a szomszéd jogilag nem védeti le az ő óljának terveit,az az ő baja..😄
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjana ja így más a helyzet 😄
raiden
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaJa..😄
Manyek biztosan boldog hogy szétoffoltuk a cikkét…😄😄😄😄
shade
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaMi? Az Outlastban lehet majd parkourozni?
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaEngem már most megvett a játék!🙂
vendeg
12 éve, 3 hete és 13 órájaaz outlastol be fogok fosni