Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már napok óta hangos a sajtó az Assassin's Creed: Unity problémái miatt, de nem csak a hivatalos csatornák, hanem a rajongók is elégedetlenkednek a Ubisoft alkotásával, ami csak úgy hemzseg a technikai problémáktól. Lionel Raynaud, avagy a Ubisoft Montreal elnöke a CVG munkatársainak öntötte ki a lelkét azzal kapcsolatban, hogy miért is alakult így ez a helyzet, elmondása szerint ugyanis egyszerűen túl kevés időt kaptak a kiadótól ahhoz, hogy tisztességgel befejezhessék a játékot.
Raynaud szerint mivel évente érkeznek újabb Assassin’s Creed-játékok, ezért nem kizárt, hogy a jövőben változtatni fog ezen a trenden a Ubisoft, ők ugyanis biztosan több időt kérnek majd a munkálatokhoz, hiszen amennyiben most kaptak volna, elkerülhető lett volna ez a sok negatívum.
A fentiekben segítséget nyújt majd a csapatnak, hogy a franchise egyik részét mindig a Ubisoft Quebec készíti majd el a jövőben, így nem marad minden teher a montreali alakulatra.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 5 napjaDe minek évente . 2 évente is jó .
totyak
11 éve, 2 hónapja és 5 napjaA szép az az egészben, hogy így bugosan is megveszi a nép, aztán vásárlás után meg reklamál, ahelyett hogy olvasna a neten.
Ehhez a kevés időhöz meg csak annyit, hogy ennyi rész után pontosan kellene már tudniuk a fejlesztőknek, hogy mennyi idő kell egy tisztességesen összerakott részhez. Ha nem kapnak annyit, akkor bele sem kellene vágni. Én nem adnám hozzá a nevem.
ronalddo
11 éve, 2 hónapja és 4 napjaHinnye, csak nem rájöttek?😄
A mai játékok mind optimalizálatlanok, összecsapottak. Ideje már ezen változtatni.
ricsaka
11 éve, 1 hónapja és 1 heteIdeje már..
ricsaka
11 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn pl. előrendeltem, tehát már a megjelenés napján megkaptam. És szerintem jogos, ha az ember reklamál miután fizetett érte. Az lényegtelen, hogy mások a neten rámutattak a hibára. A fejlesztő doga lenne, hogy hibátlanul adja ki a játékot. Egyébként meg az, hogy XY-nak ilyen-olyan bugja van nem jelenti azt, hogy neked is elő fog fordulni. Nekem pl az első naptól kezdve nem volt bajom a játékkal, leszámítva, hogy többjátékos módban laggos.