Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix brigádja bizony nagyon jól tudja, hogy miképpen kell rákényszeríteni a Rock Band első és második részével kényelmesen elmuzsikálgató játékosokat arra, hogy beruházzanak a feleslegesnek vélt harmadik epizódra is. A cég ugyanis bejelentette, hogy az október 26-át követően megjelent, illetve megjelenő letölthető tartalmak immáron csak és kizárólag a Rock Band 3-mal lesznek kompatibilisek, tehát a bennük található nótákat sem az első résszel, sem a másodikkal nem zúzhatjuk el.
A miértekre a hír első mondatában már megadtuk a választ, így felesleges a srácok kissé vérpezsdítő üzletstratégiáján zsörtölődnünk, hiszen manapság minden a pénzről szól, miért ne lenne ez másképpen a játékiparban? A fentebb megnevezett dátum előtt megjelent DLC csomagok természetesen még a bejáratott menetrend szerint működnek, tehát akár az első, akár a második részben is elzúzhatók lesznek a bennük található nóták, az újabb csomagokra azonban ez már nem lesz érvényes, ennek tudatában töltögessük majd őket.