S ha Hollywood hányavetisége nem lenne elég, még mindig ott van a német rém: Uwe Boll, aki az egész műfaj sírkövének lerakásán munkálkodik mióta csak berobbant a köztudatba.
Ennek azonban vége. A játékadaptációk aranykora köszönt be hamarosan ígérték a San Diego-i Comic Con konferencián, ahol sorra vették az elkövetkező nagyobb neveket. Reggel már hírt adtunk a Warcraft film materializálódásáról, de emellett természetesen számos hisztériát kiváltó játék jogait is megvették a filmstúdiók, így egyre nagyobb a nyomás, hogy valóban jó adaptációk készüljenek. Következzenek a legfontosabb játékok miket is köszönthetünk hamarosan az ezüst vásznon.
Dead Space – bizakodásra adhat okot, hogy a játékból már készült egy rajzfilm, ugyanakkor az elgondolkodtató, hogy a forgatókönyvet Justin Marks írja (Steet Fighter: The Legend of Chun-Li) a film egyelőre nagyon korai fázisban van, még a végleges forgatókönyv sem készült el, de annyit tudni lehet róla, hogy inkább a főszereplőre koncentrálnak majd, mert egyébként csak egy újabb Halálhajó, vagy Nyolcadik utas a halál születne a műből – mindig ez a terelés…
Need for Speed – a Dreamworks tette rá a mancsát az NFS jogokra, ezzel csupán annyi a gond, hogy már tíz éve fut egy nem hivatalos NFS feldolgozás, aminek Halálos Iramban a címe, kérdés mennyire lehet érdekes a tuning meg a gyorsulás, a 10-es évek közepén, amikorra várhatóan kijön a mozi. Várható megjelenés: 2014 március.
Mass Effect – 2008 óta húzzák ezt az ügyet mint a rétest, de a jogokat birtokló Avi Arad már rég beleesett az ID szindrómába „When it’s done”. Arad olyan filmek producere volt mint az X-men 1-2, Pókember, Vasember. De az is lehet a nagy szuperhősködésben kiment a fejéből a Mass Effect, így egyenlőre biztos infó nincs a játékról. Addig is a rajongók vigasztalódhatnak(?) egy felemás animációs filmmel.
Dante’s Inferno – ez a project is régóta jegelve van, 2010-ben ebből is napvilágot látott egy animáció, de a nagy filmről nem sokat lehet hallani 2008 óta sajnos.
Deus Ex: Human Revolution – a filmről majdnem egy éve röppentek fel a hírek, az író rendező, az a Scott Derrickson, aki az Amikor megállt a Föld remake-ért is felelős(ségre vonható lenne), a fil leghamarabb 2015-ben kerülhet mozikba.
Kane & Lynch – eme film kapcsán is nagyon nagy a csönd, legutóbb még Willis és Foxx kettőséről lehetett hallani, de március óta minden erre vonatkozó adat eltűnt az IMDb lapjáról is, nem tudom ennek lehet inkább örülni kellene-e
Valamint felröppentek a hírek egy Tomb Raider reboot moziról, és persze ott van a háttérben a Halo mozi is amit viszont elképzelhető, hogy sosem készítenek már el, hiszen a Halo láz már rég alábbhagyott. Mindenesetre ez nem túl biztató, és nagyon úgy néz ki Hollywood továbbra sem veszi komolyan a játékokat, csak csinálja amihez a legjobban ért: vetít.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 4 hetehát jobb lenne ha jobb lenne (ez már mondat) XD
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 heteSzépen összegyűjtött lista. Én majdnem minden filmnek adok egy esélyt, ritka, hogy rögtön dobok egy filmet valamilyen indokkal. Ha ezek közül valaha valamelyik megjelenik, valószínűleg annak is lesz egy sansza nálam. Az nagy igazság, hogy a játékból film, filmből játék ritkán jön be, de hátha egyszer végre valaki betalál.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 4 heteEz vicces?
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 4 heteezt most a pontért írtad csak ki 😎
rdave
12 éve, 5 hónapja és 4 heteMindegyiket megnézném, remélem nem sikerülnek rosszul, bár a Dante’s Inferno animációs filmjét már láttam, így a filmet nem igazán értem, de legyen.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 heteEleve némelyik játék sem sikerült túl jól, így nincs garancia, hogy a filmnél nem lesz ugyanez. Pl. a Deus Ex játék kifejezetten unalmas, a Need for Speed meg ugye NfS. Mostanában ráerőltetnek minden részre egy idióta történetet, de a lényeg úgy is csak annyi, hogy nyomod neki.
scal
12 éve, 5 hónapja és 4 heteigen nincs rosszabb mint amikor egy játékba csak azért erőltetnek történetet, mert az azért kell, pl. Panzers: Phase One (jaaaaaaj 😄)
egyébként ezek közül jövőre csak az NFS ami biztos, a Dead Space-el még akármi történhet, de igazából én legjobban a Warcraftot várom, mert tényleg nagyon ráférbe már a mozikra egy ütős fantasy, azért az nonszensz, hogy a gyűrűk Ura után egy Hobbitra kellett várni (egyébként valszeg emiatt kezdett mozgolódni a Blizzard is), ráadásul egyedül a Warcraft filmnek lett olyan direktora akiben én speciel meg is bízok
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 heteHobbit nekem tetszett, egészen a film végig. Mentek-mentek-mentek, azt egyszer csak vége a filmnek. Mondom wtf.
Ha úgy meg tudják oldani ezeket a filmeket, hogy azoknak is élvezetes legyen, akik a játékkal nem játszottak, akkor respect nekik. Pl. nem gondolnám, hogy van olyan elvetemült ember, aki ismeri a WoW univerzumot, meg történetet, de nem játszott vele.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 4 heteKane & Lynch-ből ki lehet hozni egy jó akciófilmet..
A mass effect is tök jó univerzum egy jó filmhez
a dead spceből pedig lehet egy jó horor..
a többit viszont szerintem szükségtelen filmesíteni,főleg egy NFS-et
dns
12 éve, 5 hónapja és 4 heteMert a Gyűrű szövetségének nem úgy lett vége anno, mint a Hobbit első részének…
heavyrain211
12 éve, 5 hónapja és 4 heteEgy Deus Ex film az azért jó lenne 😄
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 4 heteHa már film nincs, könyv van pl a gc shopban 🙂
scal
12 éve, 5 hónapja és 4 hetena várjál, én tavaly kezdtem rákattanni, és most kiderült, hogy Dalaranban Rhónin a főmágus, akinek van egy tünde csaja, és én olvastam a történetüket még könyvben 2003-2004-ben 😄 azért voltak olyan ismerősek
lac
12 éve, 5 hónapja és 4 heteHa jól emlékszem, volt még szó anno Bioshock filmről is.
A legnagyobb probléma az, hogy a legtöbb játék nagyobb időt/több eseményt ölel fel, mintsem hogy egy filmbe bele lehessen erőltetni – legalábbis az eredeti sztorit. Ha mellékszálakat „mesélnének” el a rendezők, nem lenne semmi probléma, mivel kiegészítené az eredeti anyagot, nem reformálná, így a rajongók sem feltétlen csalódnának, és a széria is vonzhatna be olyan embereket, akik korábban nem játszottak.
Bioshock: Neptun összeomlásáról, valamint a Bioshock 1-ben megismert állapotokhoz vezető útról kellene szólnia.
Dead Space: a Sprawl bukása lehetne a középpontban.
Need for Speed: én mindenben meglátom az értelmet, de a Fast & Furious széria mellett ez még szerintem is felesleges lenne.
Mass Effect: a hatalmas világ, és milliónyi esemény miatt egyszerűen nem bírom elképzelni egy filmként. Sorozatként lenne tökéletes, vagy olyan filmsorozatként, ahol az egyes évadok/részek az egyes korszakokat ölelnék fel a Mass Effect 1-ig bezáróan (pl. ember-turián háború).
Dante’s Inferno: nem ismerem a játékot (sajnos), így nem is akarok hülyeséget mondani. De olvassátok el a könyvet! (mármint az eredetit, művelődjetek!)
Deus Ex: Human Revolution: cyberpunk filmből/sorozatból sosem elég, szóval jöhet. Szólhatna az első kibernetikus emberekről, valahol a HR és az első epizód közé helyezve.
Kane & Lynch: szintén nem ismerem őket, de ha valaki nagyon azt akarja nézni, ahogyan két badass karakter vagány beszólások között darabol mindenkit, akkor ajánlani tudom a Strike Back-et.
Tomb Raider: amennyire gyenge volt a második TR film, jöhetne egy új anyag, hogy kimossa az agyunkból a borzasztó emléket.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteDante’s Inferno animációt láttam. Mass Effectet majd megkeresem. Várom ezekből a címekből készülő filmeket, illetve a Deus ex-et is 🙂