A jeti is felbukkan a Far Cry 4 Season Pass-ban

2014. október 20.
3.4101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ubisoft formálisan is bejelentette a Far Cry 4 Season Pass-t, aminek köszönhetően kiderült, hogy pontosan milyen tartalmakra is számíthatunk majd az általa elérhető későbbi bővítményektől.
 

A tervek szerint a Season Pass megvásárlásával a The Syringe exkluzív küldetés mellett - amelyben egy titkos receptet kell majd megvédenünk - hozzáférhetünk az Escape from Durges Prison névre keresztelt feladathoz is, amelynek keretein belül Yuma börtönéből kell megszöknünk.

A Far Cry 4 Season Pass ezen felül a Hurk Deluxe Pack képében tartalmaz öt extra egyjátékos- és kooperatív módban is játszható küldetést, amelyekkel extra felszerelésekhez juthatunk hozzá, de Overrun név alatt egy PvP módot is kapunk majd.

A Season Pass gyöngyszeme azonban minden kétséget kizáróan a Valley of the Yetis lesz, amelynek köszönhetően főhősünk egy elfeledett és himalájai területen szenved repülőszerencsétlenséget, ahol napközben őrült szektások fenyegetik majd, éjszaka azonban a félelmetes jeti is megjelenik majd, hogy kioltsa életünket.
Far Cry 4 Season Pass-t, aminek köszönhetően kiderült, hogy pontosan milyen tartalmakra is számíthatunk majd az általa elérhető későbbi bővítményektől.'>
7 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Hatalmas ötleteket pakolnak ebbe a játékba, respect nekik röhögő smiley

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Elég lett volna csak egy-két scriptelt,rejtett dolog a játékba ami a Jetire utalhatott volna(Sötét barlangban pár morgás majd később hatalmas lábnyomok a hóban stb.).Na de mindegy, jöjjön már ki a játék s csinálják meg hozzá a Blood Dragon 2-őt. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

Bese

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Érdekes lesz, kicsit fura irányba megy a Far Cry...

válasz erre

Gólem

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Na az legalább tök érdekes. Ha már úgyis Himalája...

válasz erre

wegh

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Elefántok, orr****vúk és még Jeti is? Kész állatkert lesz ebben a játékba röhögő smiley

válasz erre

VaPe

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Mondjuk az para lesz!mosolygó smiley

válasz erre
Far Cry 4
11.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja