A dokumentum szerint az „Xbox 720” néven emlegetett konzol, amely 299 ropogós dollárt kóstál majd, beépített 3D támogatással és hat vagy nyolc CPU maggal, illetőleg 4GB DDR memóriával felvértezve látja meg a napvilágot, továbbá 3 extra mag biztosítja majd, hogy a korábbi Xbox-játékokat is futtathassuk rajta. És ez még korántsem minden.

Amennyiben hihetünk a szóban forgó dokumentumban foglaltaknak, úgy a „2013-ban megjelenő” Xbox 720 2015-től képes lesz a felhőből streamelni az egyes játékokat, s általa olyan szolgáltatásokra is előfizethetünk, mint amilyen az XTV, illetőleg a Netflix és LastFM média appok szolgálatira is igényt tarthatunk.

A következő Xbox megjelenésével állítólag a Kinect mozgásérzékelő is érdemi változásokon megy majd keresztül: az adott információk szerint fokozva lesz a rendszer pontossága és hangfelismerése, a sztereó képalkotás sem okoz majd neki nehézséget, illetőleg 4 játékossal is képes lesz egyszerre megbirkózni.

Hogy igazán méltó felszereléssel várjuk Marty McFly érkezését, az Xbox 720 2014-től az AR Glass, azaz a „Bővített Realitást” nyújtó szemüvegeket is támogatni fogja – a légdeszkákra azonban úgy fest, várnunk kell még egy keveset…

Ez mind szép és jó, azonban még mielőtt anyagi megfontolásból lemondanánk a jövő heti romantikus vacsorát, netán mindjárt szakítanánk életünk hús-vér párjával, ne feledjük, hogy mindez egyelőre nem több puszta pletykánál és továbbra is megerősítésre vár. Ámbár tény: valóságos időmilliárdosnak kellene lenni ahhoz, hogy valaki 52 oldalt számláló hamis dokumentumot állítson össze.