A Prey rendhagyó sikereket ért el 2006-ban – miután többszöri nekifutásra végül is megérte kiadását -, a Nagyérdemű tehát érthető módon nagy elvárásokat támaszt a folytatással szemben, a PC-sek táboráról nem is beszélve, akik attól rettegnek, a fejlesztők ez alkalommal a divat szerint elhanyagolják majd őket. Nos, Chris Rhinehart éppen ennek ellenkezőjére világított rá egy interjúban:
„Minden különlegeset számba veszünk, amivel a PC-sek kedvére tehetünk” – mondta Rhinehart.
„Egyelőre nem szolgálhatunk bejelentéssel arról, hogy ez mit takar és mit nem, de több lehetőséget is figyelembe veszünk, amelyekkel fokozhatjuk a PC-s oldalt.”
Rhinehart a továbbiakban a játék helyszínére, az Exodus-ra is kitért; a bolygóra, melynek csupán egyik oldala néz a nap felé, míg a másik a sötét űr felé – a kettő közti terület pedig lehetővé teszi a forró és a hideg tájakon való játékot.
„Az ok, amiért így jártunk el az, hogy változatosságot nyújthassunk, feldarabolhassuk a játékos úticéljait, ugyanakkor ez nem arról szól, hogy egyszer itt legyél, aztán ott, aztán amott; a történet vezet minket végig ezeken a pályákon.”
„Tehát elbarangolok a fényes oldalra, aztán visszajövök a Tanyára (Bowery), a történethet híven. De pusztán az, mert elhagytad a Tanyát, nem jelenti azt, hogy nem mehetsz vissza bármikor. Ez nem azt jelenti, hogy amikor elhagysz egy területet, ki leszel zárva onnan. Ha vissza szeretnél menni és felfedezni, minden további nélkül megteheted.”
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteHa bugmentesre csinálják, már akkor örülni fogok!😄
shade
14 éve, 3 hónapja és 2 heteRemélem ugyan azzal a grafikus motorral csinálják, vagy hasonlóval ami ugyan úgy tele van pakolva rohadt jó fényhatásokkal.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hetelesz prey2?😮
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteA tokban elrejtett LSD belyeggel tudna fokozni. Mindjart szebb lenne a grafika.
shade
14 éve, 3 hónapja és 2 heteIgazi 3D-s élmény. 😄
shade
14 éve, 3 hónapja és 2 heteTe nem sűrűn látogathatod a GameChannelt…😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hetetélleg nem.🙂 voltam már de mobilnetem van és eddig nagyon lassú volt, most nagyon gyors, többet fogok jönni
shade
14 éve, 3 hónapja és 2 heteRegisztrálhatnál is akkor már, megéri. 😄