Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Komoly meglepődéséről beszélt nemrégiben Tim Schafer, avagy a Double Fine Productions vezetője egy az OPM magazinnak adott interjú során, elmondása szerint ugyanis még soha nem történt vele olyan, mint a közelmúltban. Tim ugyan arról számolt be az említett lapnak, hogy nemrégiben a Sony egyik küldöttje kopogtatott a csapat főhadiszállásán, méghozzá egy kis dobozkával - benne a PlayStation 4 jelenlegi prototípusával - és egy rövid ismertetést követően átadta a Double Fine csapatának, kis híján azzal a szöveggel, hogy kezdjenek vele, amit csak akarnak.
Tim elmondta, hogy életében ez volt az első alkalom, hogy egy nagy konzolgyártó csak úgy megjelenik nála, és átad neki egy prototípust az érkező next-gen konzolból, amit Schafer szerint azzal szeretnének meghálálni a Sony-nak, hogy valóban alaposabban megismerkednek vele a közeljövőben, így a csapat néhány tagja már barátkozik a fejlesztői környezettel, ami bizonyára azt jelenti, hogy hamarosan a Double Fine Productions is belekezd első PlayStation 4-es projektjeibe. Egy Brütal Legend 2-t kérnénk szépen. Köszönjük!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteBrütal jó lenne biza!🙂
rdave
12 éve, 9 hónapja és 2 heteA Brütal Legend folytatását támogatom! 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteAzt szerintem mindenki!🙂 Hatalmas game!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteJó hír, fejlesszenek csak rá!🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteJó hír, fejlesszenek csak rá!🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 2 heteNekem is bedobhatnának egy gépet! 🙂