Éppen az ominózus Red engine képezte központi témáját annak a beszélgetésnek, amely során Marek Ziemak mellének szegezték a kérdést: mire számít a next-gen paripákat illetően, illetve valóban a grafikus teljesítményről szólnak-e majd? A lengyel stúdió pályatervezője a következő válasszal élt:

Ez egy nehéz kérdés, de igen, hisz mindig is a lóerőről szólt a történet és arról, milyen minőséget tudunk kisajtolni egy játékból. Másrészről viszont a játékok folyamatosan fejlődnek, különböző vezérlőket kapnak, mint a Kinect és a Move, szóval biztos vagyok benne, hogy okoznak majd nekünk meglepetéseket.

A lóerő igenis szükséges, de ez a lóerő idővel a háttérbe szorulhat. Csakúgy, mint az autód esetében: egy bizonyos pontnál már elég erővel bír ahhoz, hogy ellássa a feladatot, ezt követően pedig már minden a kiegészítőkről szól; az olyan menő feature-ökről, mint a légkondi meg a légzsákok. Remélem eljön az idő, amikor már nem a képernyő pixeleivel kell harcot vívnunk, hanem az igazi játékélménnyel törődhetünk.