Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom szóvivője egy interjúban komoly aggodalmát fejezte ki a next-gen játékok fejlesztési költségeivel kapcsolatban, amelyek elmondása szerint alaposan megnövekednek a kurrens generációra érkező alkotások költségvetéseihez mérten. A cég véleménye szerint ez elsődlegesen annak köszönhető, hogy a next-gen hardvereknek rengeteg kiegészítő funkciójuk van a jelenlegi konzolokhoz képest, de a kompániák természetesen igyekeznek majd házon belül megoldani a költségek csökkentését.
Így a Capcom szerint több üzleti együttműködés fog létrejönni a jövőben, és a cégek is alapos strukturálódáson mennek majd keresztül, ők például nem foglalkoznak majd a jövőben túlzottan külsős fejlesztőcsapatokkal, projektjeiket inkább belsős brigádokra bízzák. Vajon a játékok árán is meglátszik majd a fejlesztési költségek emelkedése?
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteRemélem hogy nem fognak drágábbak lenni a játékok emiatt. Sőt én inkább alacsonyabb árakra számítanék…
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteA remény hal meg utoljára de szerintem nagyon ránk fogják terhelni a cuccost.
marduk
12 éve, 8 hónapja és 1 heteHa a cégnek nincsen más anyagi háttere, akkor biztosan drágábbak lesznek.
warpraystr
11 éve, 6 hónapja és 2 hetenyilván, ahhoz h szebb/jobb legyenek dolgok 🙂